A Rune II kiadóját is meglepte a fejlesztők bezárása

  • Írta: fojesz
  • 2019. november 18.
  • Hír
Link másolása
Nagy meglepetést okozott a múlt héten, hogy a Human Head lehúzta rolót, azzal a lendülettel pedig új stúdiót hozott létre a Bethesda berkein belül. Erről még a Rune II kiadója sem tudott, a cég most azon dolgozik, hogy megoldja a játék támogatását.

A Human Head Studios múlt héten bejelentette, hogy bezárja kapuit, egyúttal azonban hozzátette, hogy szerencsére a "bethesdás barátaik" a segítségükre siettek, így a kiadó-fejlesztőcég berkein belüli stúdióként, immár Roundhouse Studios néven folytatják a munkásságukat.

A jelek szerint azonban mindezt nem intézte épp egyenesen a Human Head vezetősége, a bejelentésnek ugyanis nem mindenki örült, a Rune II kiadója, a Ragnarok például ugyanúgy a sajtóból értesült a bezárásról, mint maguk a játékosok. A probléma csak az, hogy a Rune új része épp egy nappal a Human Head híreit megelőzően került boltokba, vagyis a fejlesztőcégnek még bőven lett volna feladata a játékkal, hiszen a megjelenés utáni frissítéseket neki kellett volna leszállítania.

A Ragnarok most azon van, hogy valahogy pótolja a Human Head kiesését: a közleményük szerint az égető hibákat igyekeznek minél hamarabb orvosolni, közben pedig összeraknak egy csapatot, ami a tartalmi frissítéseket szállítja majd. A Ragnarok azért is lehet bosszús, mert elmondása szerint a Rune II-t jól fogadták a játékosok, és az anyag eddigi eredményei túlszárnyalták az elvárásait.

2.
2.
user101
Azért egy jó kis pert a nyakukba akasztanék, hogy utána a játékipar, de semmilyen vállalkozás közelébe ne legyen kedvük menni... :)
1.
1.
crytek
De legalább bravúrosan zártak. Kiadták a legszarabbul futó game-et ami még mellette moslékul is néz ki... Mondjuk ehhez is kell tehetség szó se róla...

https://www.dsogaming.com/pc-performance-analyses/rune-2-pc-performance-analysis/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...