Cyberpunk 2077 - Tesla Cybertruckkal hasíthat V?

  • Írta: sirdani
  • 2019. november 22.
  • Érdekesség
Az Elon Musk vezette Tesla bemutatta a legújabb elektromos járgányát, a Tesla Cybertruckot, melynek a Terep 2-re emlékeztető dizájnja már önmagában említésre méltó, pláne úgy, hogy a Cyberpunk 2077 készítői is felfigyeltek rá.

Az utóbbi években tucatszámra jelentek meg az újabbnál újabb elektromos autók, melyek között viszonylag kevés platós terepjáró volt, olyan pedig, ami mindezek mellett még futurisztikusan is nézett volna ki, talán egy sem. Ezen változtatott a tegnapi napon Elon Musk, amikor leleplezte a nagyközönség előtt a Tesla legújabb dobását, a Cybertruckot.

Már a kocsi bemutatója is megér egy misét: Musk a golyóálló üveget akció közben is be akarta mutatni, aminek az lett a vége - ahogyan azt az alábbi videóban is láthatjátok -, hogy két ponton is ripityára törte az ablakokat.

Videojátékos szempontból viszont sokkal érdekesebb az, ami Twitteren zajlott le a bemutató után Musk és a CD Projekt RED csapata között. A Tesla vezetőjének a „Nobody *expects* the Cybertruck” üzenetet és az autó képét tartalmazó tweetjére a Cyberpunk 2077 fejlesztői a „We had a deal, Elon” ("Megegyeztünk, Elon") kiírással reagáltak, amire ő csak egy „See ya in 2077” üzenettel válaszolt.

Persze egyelőre nem tudni, hogy ez pontosan mit takar, de könnyedén elképzelhető, hogy a Tesla járgányát is láthatjuk majd Cyberpunk 2077-ben. Ki tudja, talán maga Musk is helyet kap a játékban egy NPC személyében? A Tesla mérnökei egyébként nem most működnének együtt első alkalommal videojátékos vállalattal, legutóbb például azzal kerültek be a hírekbe, hogy az új autóikban akár már a Cupheaddel is játszhatunk.

26.
BrockSamson
Kinezet az erosen szubjektiv. Ha valaki hirtelen napjainkba kerulne harminc evvel ezelottrol, o is azt mondana, hogy a mai autoknak nincs auto formaja, mind futurisztikus urhajok. Az mondjuk igaz, hogy itt minden atemenet nelkul estek at a szogletesbe.

Az uvegtoros mutatvany pedig eleg marketing fogas szagu. A masodik dobas peldaul kifejezetten gyenge volt, es meg az is betorte az ablakot, kizart, hogy ez elotte nem bukott ki egyetlen teszten sem.
25.
SgtEversmann
#23: LoL
Igazából én se tudom eldönteni. Most a dizájnon spóroltak vagy direkt hagyták ilyenre, hogy mindenki beszéljen róla :)
24.
joey69
Hát ez bűn ronda lett. Emlékeztek? C64-en volt egy játék még a 80-as években, az Elite, abban néztek így ki az űrhajók. Persze, hogy is emlékeznétek, amikor ti még gyerekek vagytok. XD
Elite, istenkirály játék volt. Még ma is a minden bolygó körül keringő Coriolis állomás jut eszembe, ha meghallom a Kék Duna keringőt.
23.
MűszálasLőrinc
Az egy dolog.
De azért egy ilyen drága autót ne kelljen minden használat előtt mosóba vinni mert lehányod minden alkalommal mielőtt beülsz.
Az 1990-es amigás conqueror harckocsija szebb.
22.
PapaYeti
Én úgy tudom a tizen pár éves teszlák szervíztapasztalata és akumlátora nagyon pozitív. Ennek a kocsinak a 800km hatótávjameg már mindenre elég... én igen csak örülnék egynek.
21.
logic5
#16: Annyi! De már bele sem megyek a témába. Tény, hogy csúnya, de az az üveg nem tört be! Nézzük már meg jobban a videót... Ennyi barmot, édes istenem...
20.
Ultimate
#16: Mint tech nem az. De mint prémium autó.....
19.
Neotechtr
#8: Ja, mondjuk elég ótvar a belseje is... Ami a képeken nem látszik, hogy mekkora a kocsi valójában.

https://bilder.bild.de/fotos-skaliert/ein-irres-auto-angesichts-des-preises-wird-man-wohl-nicht-allzu-viele-karlmann-king-zu-gesicht-bekom-201112496-61492064/4,w=993,q=high,c=0.bild.jpg

https://bilder.bild.de/fotos-skaliert/der-king-ist-2-48-meter-hoch-bild-reporter-raphael-schuderer-nur-1-75-meter-freut-sich-ueber-das-au-201112435-61496958/1,w=756,q=high,c=0.bild.jpg
18.
Ooorky
#16: Milyen technológiát?
17.
ssemtexx
#12: Mert különleges és egyedi, ezért Tesla.
16.
Rezsidémon
#15: Hát biztos borzalmas trauma lehet neked tovább kattintani egyetlen mozdulattal a Tesla magyar nagykövetet vagy akármi mást a neten, ami nem tetszik :D
A legjobb szó arra, amit meg a Tesla és Musk csinál, az valóban a “vicc”, gondolom ezert próbálja most már minden nagy autógyártó évekkel lemaradva lemásolni a technológiát :D
15.
Ultimate
Hjajj csak kibaszott tesla reklámot ne nyomjanak már bele... Amúgy is vicc amit csinálnak Muskék a sok kamu ígérettel, a prémium kategóriában dacia logan szinvonalú összeszereléssel és megoldásokkal, nem elég hogy a neten állandóan belefutni abba a barom magyar tesla nagykövet hülyegyerekbe aki állandóan csak azt tudja minden hiányosságra fújni hogy "de 3.5 alatt van szááázon".... Most még játékba is bele kell nyomni...? És még szarul is néz ki...
14.
Gykrizsi
#4: Amúgy szerintem a linkelt járgány egész jól néz ki :)
13.
A Pulyka
#12: Jogos, a fenti kepen olyan mint valami modern holdjaro.
12.
sanada
Technikai oldalról biztos tök jó, de miért kéne idiótán kinézniük az autóknak a jövőben?
11.
Oldman
Cukorbòl volt az " üveg" ?
10.
Yanez
#9: Remélem nem lesz olyan árkádos fizikája a verdáknak, mint a gétéjá sorozatban!
9.
Aborg
A CP2077 verdainak fizikajarol mar tudni valamit? Remelem inkabb a GTA4-hez lesz hasonlatos (vagy a Mafia1 vagy 2-hoz), nem a Watch Dogs gagyisagahoz.
8.
Nyarlako
#4: Baszódjak meg nekem tetszik.
7.
Nyarlako
#6: Nem látom hogy pixeles lenne, sokkal inkább annál is jóval régebbi, vektorgrafikás játékból akkor már.
6.
Yanez
#4: Ez, meg a cikkben lévő kocsi is olyan, mintha egy 16 bittes játékból szalajtották volna.
5.
SLi
Elon Musk egy bohóc.
4.
Neotechtr
HAHA Terep2 dizájn, ezen felvisítottam :)

Egyébként szerintem ez bődületesen ostobán néz ki. Mondjuk kasztnizni lehet, hogy nem olyan nehéz.

Itt meg a másik, a világ legdrágább terepjárója.
https://www.topluxurysuv.com/3-8-million-the-worlds-most-expensive-suv/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...