3,2 millió eladott példánynál jár a Persona 5

  • Írta: Shifty
  • 2019. december 3.
  • Biznisz
Link másolása
Az Atlus tájékoztatása szerint komoly mérföldkőhöz érkezett a Persona legutóbbi számozott epizódja, a játékból ugyanis eddig több mint hárommillió példányt adtak el világszerte. És az októberben megjelent Persona 5 Royalnak sincs oka a panaszra.

Az Atlus beszámolója szerint a Persona 5 eladási eredményei globálisan átlépték a 3,2 millió példányt. Ezt az eredményt a PlayStation 3-as és PlayStation 4-es változatok együtt hozták össze, de még így is megsüvegelendő a játék teljesítménye. A csapat közben azt is elárulta, hogy 1996-ban elindult sorozat egyes darabjaiból eddig összesen 11 millió darabot sikerült értékesíteni.

Jól fut a szekér a Persona 5 Royalnak is, az egyelőre csak Japánban elérhető bővített változatból 400 ezer darabot értékesítettek október óta, amihez 2020 tavaszán csatlakozik a nyugati kiadás is.

7.
7.
delphijos
Nekem ez volt az "ütős ex". Nem is érdekel hogy amúgy hány van.
6.
6.
azureknight0715
Elsőre énis néztem hogy mi ez a szar. Aztán az egyik legjobb játék lett amivel valha is játszottam :D 100 óra tömény játékmenet. Ezt nem sok játék mondhatja el magáról. Azt azért hozzá kell tenni hogy nagyon japán és néhol meglehetősen nehéz egy-egy boss fight és volt olyan ami fél-1 óráig tartott. Végefelé meghalni elég rage volt, de megérte :D Ami hiány az a bejártható terület volt, értem ezalatt is a real világot. Több város csak egy átvezetőt kapott, pedig jó lett volna ott is bandugolni, tengerparton stb helyen. Meg lehetett volna kicsit szabadabb a randi meg egyébb baráti események.
5.
5.
Ooorky
#4: Se időm, se kedvem hozzá (Pokémon Sword-ban próbálom feltölteni a pokédex-et és készülök az első bajnokságra a kevés szabadidőmben :P). De azért kösz.
4.
4.
nomator
#3: Az első 10 perc olyan gagyi volt, hogy kiszúrtam volna a saját szememet, de a jó kritika miatt én tovább pörgettem, életem egyik legjobb és legminőségibb játéka a W3-GoW mellett. Ha a gyomrod kicsit erősebb már, javaslom ugorj neki egyszer megint.
3.
3.
Ooorky
Gondolom benne vagyok én is aki letöltöttem ps now-ból, toltam 10 percet aztán letöröltem.
1.
1.
Duken
Generáció egyik legjobb játéka.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...