Paper Beast - késnek a papírszörnyek

  • Írta: sirdani
  • 2019. december 10.
  • Csúszás
Az Another World és a From Dust készítőjének új játékáról ugyan kaptunk egy új előzetest, ám a játék idei rajtjáról sajnos le kell mondanunk, csak 2020-ban merülhetünk el a papíralapú ökoszisztéma rejtelmeiben.

Eric Chahi Paper Beast című projektjéről még tavasszal rántották le a leplet, és az eredeti tervek szerint a VR-ra írt verzió 2019 végén, míg a VR-mentes átirat 2020 elején jelent volna meg. Az új információk alapján azonban úgy alakult a fejlesztés folyamata, hogy PS VR-on is csak 2020 első negyedévében vághatunk bele a papírhajtogatós kalandba.

A Paper Beast egyébként egy igazán érdekes koncepciónak tűnik; nem lesz benne semmilyen szöveg, narráció vagy átvezetővideó, viszont a fejlesztők reményei szerint mégis lesz olyan üzenete az alkotásnak, melyet pusztán a játékmenet segítségével is képesek lesznek átadni az önjelölt kalandoroknak.

A játék során egy titokzatos világot kell majd felfedeznünk pár papírból készült állat társaságában. Játékosként nem csak a szörnyekkel, hanem az origami világ legapróbb elemeivel is interakcióba léphetünk. A mi feladatunk lesz, hogy az állatok haladásáról gondoskodjunk, odafigyeljünk a táplálkozásukra, és még a környezetet is úgy formáljuk, hogy ne ütközzenek akadályokba.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...