Újabb platformokat hódít meg az MLB: The Show

  • Írta: fojesz
  • 2019. december 11.
  • Bejelentés
Link másolása
A Sony házon belül fejlesztett baseballsorozata, az MLB: The Show eddig kizárólag PlayStation-konzolokon volt játszható - nyilván. 2021-től azonban más platformokon, így a Nintendo és a Microsoft masináin is felbukkanhat a cím.

Nem igazán szoktunk foglalkozni az MLB: The Show-sorozattal, ami valahol persze érthető, hiszen errefelé úri huncutságnak számít a baseball, a videojátékosoknak pedig végképp csak egy szűk rétegét érdekli a sportág. A minap azonban olyan bejelentés született a cím jövője kapcsán, ami mellett kár lenne elmenni szó nélkül.

A Sony és a Major League Baseball szervezete ugyanis kiadott egy sajtóközleményt, amelyben bejelentik, hogy újabb több évre szóló megállapodást írtak alá, így a jövőben is folytatódhat az MLB: The Show. Fontos különbség viszont, hogy az eddig PlayStation-exkluzív sorozat 2021-től más platformokon is tiszteletét teszi, és bár a közlemény nem tér ki a részletekre, miután a Nintendo és a Microsoft hivatalos Twitter-oldala is retweetelte a hírt, nem nehéz kitalálni, hogy a Sony first-party sorozata a rivális konzolokon is elérhető lesz.

Azt nem tudni, hogy az MLB kérte-e az együttműködés feltételéül a platformlista kibővítését, a hírnek viszont mindenképpen örülhetnek a baseballrajongók, hiszen ennél teljesebb baseballjáték nincs jelenleg a piacon. Az MLB: The Show 20 még PS4-exkluzív lesz, ez március 17-én jelenik meg.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...