Magabiztosan uralja a Steamet a CS:GO

  • Írta: sirdani
  • 2020. január 6.
  • Hír
Link másolása
A roppant népszerűségnek örvendő FPS novemberben tört először a csúcsra, és vált a Steam legnépszerűbb játékává. A bravúrhoz nem mást kellett maga mögé utasítania, mint a korábban megközelíthetetlennek tűnő Dota 2-t.

A Counter-Strike: Global Offensive a napokban 777 724 játékost vonultatott fel egy időben, és ugyan ez némileg elmarad a 2016 áprilisában mért 850 485-es eredményétől, még így is bőven elég volt ahhoz, hogy ne csak a PUBG-t, hanem immár a Dota 2-t is tartósan beelőzze az egyidejűleg aktív játékosok számában. Erre a 2012-es rajtja óta még egyszer sem volt példa, a játék rendszerint a második és a harmadik hely között ugrált. A trónváltásra egyébként még novemberben került sor, ám az akkori szoros versenyből mostanra vált csak egyértelművé, hogy a Counter-Strike: Global Offensive kerül ki győztesen, míg a Dota 2 megállíthatatlannak tűnő mértékben veszíti a játékosait.

Persze a jelenséghez hozzátartozik, hogy a Dota 2-t még 2015 januárjában, a népszerűségének a csúcsán 1,2 millió játékos nyúzta egyszerre, hogy a PUBG két évvel korábbi, 3 236 027-es eredményéről már ne is beszéljünk. A Dota 2 egyébként decemberben kapta meg az Outlanders frissítést, mely alapvető változásokat hozott a játék életébe, a játékosok száma pedig a nagyobb változások után rendszerint csökkenni szokott. A Counter-Strike: Global Offensive mindeközben az ingyenességgel és az Operation Shattered Web során leleplezett hőseivel sikeresen tudja folyamatosan bővíteni a játékosbázisát.

1.
1.
markoci555
Ehhez képest szarnak rá a játékra... 2 év után hozzánk vágtak egy tipikus semmilyen operation-t. Első héten volt egy nagyon jó küldetés, akkor azt éreztem, hogy: "Azta! Minden héten egy ilyen lesz!? Hát akkor ezért vártunk ennyit, nagyon jó lesz...."
A nagy szart, azóta semmi, a már eddigi módokban, pályákon csinálj ezt-azt.

Bejöttek a hősök? Még egy indokot ad arra, hogy legyen végre egy hivatalosan kiadott mód, amiben semmilyen skin, hős, matrica, spray, semmi ne látszódjon (vagy akár csak egy parancs amivel eltünteted).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...