Négy új kiegészítőt kap a Path of Exile

  • Írta: Shifty
  • 2020. január 15.
  • Letöltés
A Grinding Gear Games csapata egy hivatalos fórumbejegyzésben ismertette az idei esztendőre vonatkozó terveit. Ebben szerencsére nem csak a tavaly bejelentett folytatás és a mobilos kiadás szerepel.

Tavaly novemberben jelentette be a Grinding Gear Games, hogy folytatást készítenek a Path of Exile-hoz. Szerencsére ez nem jelenti azt, hogy az alapjátékot hanyagolni fogják, a csapat egy friss fórumbejegyzésben felvázolta az idei esztendőre, azon belül pedig első részre vonatkozó terveit is.

Ez alapján úgy néz ki, hogy a stúdió az alapjátékhoz négy további kiegészítőt szeretne készíteni, amelyek negyedéves bontásban jelennének meg. Hogy sikerül-e tartani a korábban megszokott időpontokat, az egyelőre kérdéses, mert figyelembe kell vennie a csapatnak a különböző eseményeket, éves ünnepnapokat is, de maximum napokról lehet csak szó, ha csúszásra kerül sor.

Eközben komoly erőforrásokat mozgósítanak a második felvonás, illetve a mobilos kiadás fejlesztésére is. Ennek gyümölcse valószínűleg az E3 környékén érik be, addigra elkészül annyi tartalom, hogy már be lehessen majd mutatni a készülő projekteket.

Végezetül szó esett a játék konzolos változatáról is. A Grinding Gear Games szeretné a konzolos csapatot is jobban felfuttatni, így idén egyértelmű bővülésre számíthat a brigád, amivel valószínűleg sikerül meggyorsítani a fejlesztési időt.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...