Call of Duty: Mobile - 180 millió letöltés az év végéig

  • Írta: fojesz
  • 2020. január 16.
  • Biznisz
A tavalyi év egyik legnagyobb érdeklődést kiváló mobiljátéka volt a Call of Duty: Mobile, amely a becslések szerint 180 millió letöltést hozott össze a megjelenését követő negyedévben.

A Sensor Tower számai alapján remekül teljesített a tavaly októberben megjelent Call of Duty: Mobile. A Google Play Store-ban és az App Store-ban is elérhető játék az év végéig 180 millió letöltést hozott össze, ezzel pedig a negyedév legkeresettebb címévé vált. Ennél jobb első három hónapot csak a Pokémon GO tudhatott magáénak.

A bevételek tekintetében sem teljesített rosszul a játék, már ami az Egyesült Államokat illeti: a játék közel 50 millió dollárt kalapozott össze az első hónapokban, ennél jobb rajtot pedig csak a Fortnite produkált 60 millió dollárral. (Érdemes megemlíteni persze, hogy a Fortnite a Play Store-ból nem volt elérhető, így ezek csak az iOS-es eredmények.)

A teljes évet tekintve egyébként a PUBG Mobile volt a legerősebb cím, a játék 285 millió letöltést hozott össze.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...