Dinamikus stílusváltással erősít a Devil May Cry 3

  • Írta: fojesz
  • 2020. január 16.
  • Hír
Link másolása
A Capcom ma bejelentette a Devil May Cry 3 Switch-átiratának első nagyobb újdonságát: a portban pont úgy váltogathatunk a különböző harcstílusok között, ahogy azt a Devil May Cry 4-ben tettük.

A Devil May Cry 3 február 20-án Nintendo Switchre költözik, azonban a Capcom nem egy egyszerű porttal szeretné kiszúrni a játékosok szemét, több extrát is beígért az új változathoz. Ezeket az újdonságokat fokozatosan jelentik majd be, az első változtatásról ma hullott le a lepel, a következő bejelentésre pedig január 30-án, míg az utolsóra február 13-án kerül sor.

De ne szaladjunk ennyire előre! Már az első bejelentés is kifejezetten izgalmas, a játék switches változata ugyanis megkapja a Style Change-rendszert, amely lehetővé teszi, hogy dinamikusan, játék közben válthassunk a különböző harcstílusok között. Habár a stílusrendszert még a Devil May Cry 3 vezette be, a dinamikus váltást azonban csak a Devil May Cry 4 tette lehetővé, a harmadik részben a pályák elején és az istenségszobroknál kellett eldöntenünk, hogy melyik stílussal megyünk tovább.

A switches változatban ez már nem így lesz, a D-padet nyomkodva szabadon váltogathatjuk (és így közel párhuzamosan fejleszthetjük) a különböző stílusokat. A Tricksterhez felfelé, a Royal Guardhoz lefelé, a Gunslingerhez balra, a Swordmasterhez pedig jobbra kell nyomnunk, a később feloldható spéci stílusokhoz, pedig duplán kell ráböknünk a gombokra - a Doppelgangerért balra, a Quicksilverért jobbra.

2.
2.
CreelienDareigeo
Csak nem megirigyelték PC-s Style Switcher modot? :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...