HWSW: Vasember a gépi tanulásról mesél

  • Írta: Shifty
  • 2020. január 21.
  • Cooltúra
A YouTube The Age of A.I. címmel nyolcrészes sorozatot indított Robert Downey Jr. narrálásával, melyben a gépi tanulás és mesterséges intelligencia témáját igyekeznek testközelbe hozni.

Ha megkérdeznénk a szüleink generációját arról, hogy mit tartanak a legnagyobb tudományos áttörésnek az életükben, a holdra szállás igen gyakori válasz lenne - látványos volt és mindenki számára érthető. Ha ugyanezt a kérdést feltennénk a mai generációknak, a gravitációs hullámok felfedezése valószínűleg kevés említést kapna - se nem látványos, se nem érthető. Nincs ebben semmi meglepő, a technológiai fejlődés olyan léptékű, hogy az elszalad az átlagember mellett, megértése meghaladja a képességeit, és egyre inkább a kevesek kiváltsága átlátni a világ működését, és egyre nagyobb kihívás a társadalom ez irányú tudományos edukálása is.

Éppen ezért nagy jelentőségű film Christopher Nolan Csillagok között című filmje, hiszen az alkotótárs Kip Thorne - azóta Nobel-díjas - elméleti fizikus segítségével nagyon ügyesen hozta testközelbe, az átlagember számára is érthető módon a tudományág eredményeit, tulajdonképpen picit felkészítve a világot a gravitációs hullámok pár évvel későbbi felfedezésére.

Ha kíváncsi vagy a YouTube saját gyártású sorozatának epizódjaira, amit Robert Downey Jr. narrál, akkor irány a HWSW!

Ezek is érdekelhetnek

1.
strangerthingsfan
veszélyes vizekre evezünk ezzel, talán sejthető.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...