Számszeríjjal erősít a Call of Duty: Modern Warfare

  • Írta: szlav
  • 2020. január 23.
  • Letöltés
Link másolása
Egy hónap csend után az Infinity Ward visszatért, hogy újabb nyalánkságokkal bővítsék a Call of Duty: Modern Warfare többjátékos módját. Ezúttal egy új fegyverre csaphatnak le a játékosok.

Jókora frissítésen esett a Call of Duty: Modern Warfare (a konzolosoknak nagyjából 50 gigás letöltéssel kell számolniuk), a szokásos bugfixek és apró csiszolások mellett pedig egy új fegyvert is köszönthetünk a Gunsmith fegyverkészítőjében.

Ez nem más, mint a korábbi játékokból ismerős számszeríj, amivel a hagyományos nyilak mellett mérgező, robbanó és termittel égető fejeket is kilőhetünk. A fegyver a Marksman Rifle kategóriában kapott helyet, a megszerzéséhez pedig egy ide köthető kihívást kell teljesítenünk. Huszonöt meccset kell lejátszanunk, melyek mindegyikében legalább öt ellenfelet kell lelőnünk a kategória egyik reflexoptikás puskájával (Kar98k, EBR-14, MK2 Carbine).

A frissítés egyébként hozott magával hideget és meleget egyaránt. A játékosok kérlelésének engedve kaptunk öt további Create a Class-slotot, így összesen 10 elmentett konfigurációval indulhatunk harcba. Technikai fronton viszont nincs minden rendben. Számos kisebb-nagyobb bugot jelentettek a játékosok, melyek között akad egy igazán durva is: egy hibaüzenet, ami lenullázza az online profilok eredményeit a feloldott szintekkel, fegyverekkel, kiegészítőkkel és a battle pass állásával együtt. Mondanunk sem kell, hogy az Infinity Ward gőzerővel dolgozik az ügyön.

A Call of Duty: Modern Warfare PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on jelent meg. A róla készült tesztünket itt olvashatjátok.

4.
4.
memory0911
#1: 1 gigás üvegszálas úgy lepattintotta mint a parancsolat :D
3.
3.
Trebor18
Leg bosszantóbb hogy instant módban sem tölti le az update-et. (xbox)
El kell indítani a játékot, majd kidob hogy töltsd le a frissítést.ok.
Le van töltve, majd rá nyomok a multira és lám, még 9GB frissítés.
Nem igaz hogy ezt csak így lehetett megoldani.
2.
2.
shatterhand
#1: Az hagyján,de ilyenkor nálam minden behal. Nem lehet wifizni sem. Úgyhogy dobom is a francba, annyit nem ér már.
1.
1.
elgeri
Áhh, banyek! 50GB update... tudom, hogy csak én élek az őskorban a lassúcska netemmel, de akkor is. Ez nekem konkrétan kinyírja a játékot egy hétre. (Tudom, belehet kapcsolva hagyni a gépet, meg minden, de nálam keveset megy a gép, na.)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...