Még mindig gyönyörűen fest a Witchfire

  • Írta: sirdani
  • 2020. január 30.
  • Képek
Négy új kép érkezett a The Astronauts által megálmodott FPS-ről, melyek előre vetítik, hogy pontosan milyen atmoszférára számíthatunk a Dark Souls és a Painkiller keresztezéséből született játékban.

A The Astronauts korábbi címéhez mérten ezúttal egy nagyobb váltásnak lehetünk szemtanúi, mivel a hangsúly a történetről a játékmenetre került át, a látottak alapján viszont így is nyugodt szívvel bizalmat szavazhatunk neki.

A projekt sikerében főként a készítői miatt érdemes bízni; a The Astronauts csapata rakta össze szintén fotogrammetriás technológiával a sétaszimulátorok egyik koronázatlan királyát, vagyis a The Vanishing of Ethan Cartert, illetve több olyan szakemberük is van, akik korábban a Painkiller-széria vagy a Bulletstorm fejlesztésén dolgoztak. Ráadásul a játék legutóbbi gameplay trailere is meglehetősen jól nézett ki, szóval csak kapnánk már meg a pontos megjelenési dátumot…


A Witchfire rajtjára az idei év során lehet számítani, a támogatott platformok listája még nem ismert, de a PC biztosan szerepelni fog közöttük.

1.
1.
Slik
nagyon hangulatosan nez ki
remelem tobb lesz mint a legtobb lelektelen indie game
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...