Végre mozgásban az Endzone - A World Apart

  • Írta: sirdani
  • 2020. február 25.
  • Videó
Link másolása
Idén tavasszal megnézhetjük, hogy hova vezethet az atomháborúval megspékelt globális felmelegedés, ugyanis pár hónap, és érkezik az Assemble Entertainment posztapokaliptikus városépítő játéka.

A tavaly decemberi bemutatkozás után pedig az alkotás megkapta az első gameplay trailerét is, mely alapján egészen ígéretesen fest. Játékosként fontos és súlyos döntések meghozatalával vezethetjük majd városkánk fejlődését. Több mint 30 különböző épülettel próbálhatjuk meg jobbra fordítani a kilátástalanul tengődő nők, férfiak és gyerekek életét, akik a nyersanyagok gyűjtésével viszonozhatják majd erőfeszítéseinket.

Persze az összefogás önmagában még nem garantálja a sikert, a játékban ugyanis zombik vagy más hollywoodi fenyegetés helyett a természet viszontagságaival kell majd megküzdenünk; a radioaktívan sugárzó mezőkön kívül savsasesők, homokviharok és aszályok lesznek a legnagyobb ellenfeleink.

Az Endzone: A World Apart 2020 tavaszától lesz elérhető a Steamen az Early Access program keretei között.

2.
2.
Tényleg jónak tűnik. Ilyen EA-be viszont nem ugrok bele azonnal, max csak a megjelenéshez közel, ha látom, milyen lett és akkor is tetszik még.
1.
1.
medson
Ez igen jónak tűnik, eszembe is jutatta kicsit a Banished et.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...