Remake-et kap a TrackMania Nations

  • Írta: szlav
  • 2020. március 1.
  • Bejelentés
Link másolása
A TrackMania Grand League döntőjén a Ubisoft Nadeo bejelentette: idén májusban vadiúj formában tér vissza a komplett nemzeteket rajtrács mögé állító TrackMania Nations. Ennek kapcsán megérkeztek az első látnivalók is.

Az eredetileg 2006-ban bemutatott TrackMania Nations idén teljesen megújult formában tér vissza. A versenyjáték esport-szcénájának legrangosabb eseményén, a Grand League döntőjén jelentette be a remake-et a Ubisoft Nadeo, s úgy tűnik, hogy a modernizált változat szimplán TrackMania néven fut majd.

A ráncba szedett látványvilág mellett a remake folyamatosan frissülő szezonális kampánnyal várja majd a nemzetek versenyzőit, emellett pedig minden nap újabb, a fejlesztők által kiválogatott pályákon mérhetjük össze a tudásunkat. A játék pályaszerkesztője is jócskán kibővül majd - az új, látványos felületek mellett rengeteg érdekes építőelemet találunk majd benne.

A Ubisoft a helyszínen levetítette a játék első előzetesét, ezt azonban még nem osztották meg az interneten. Szerencsére egy leleményes rajongó lencsevégre kapta a trailert, így ugyan rossz minőségben, de mi is ráleshetünk az első látnivalókra:

És ahogy azt az előzetes végén kiszúrhattuk, nem kell már sokat várnunk a TrackMania Nations felújított változatára, hiszen a versenyautók már május 5-én elhagyják a rajtrácsot. A támogatott platformok listáját egyelőre nem ismerjük, de a PC-s megjelenésre szinte mérget vehetünk.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...