Újra bétázik a Wasteland 3

  • Írta: szlav
  • 2020. március 16.
  • Korai verzió
Link másolása
A legelszántabb rajongók kapnak még egy esélyt, hogy kipróbálják a Wasteland 3-at a májusi premier előtt. Az inXile Entertainment csapata holnap újabb zárt bétát indít, amely az utolsó simításokban segítheti a fejlesztőket.

Nem kell már túl sokat várnunk az év egyik legjobban várt szerepjátékára, de az inXile csapata még az utolsó nagy hajrában is lehetőséget ad arra, hogy a rajongók idő előtt ellátogassanak a fagyos senkiföldjére. Igaz, ez a lehetőség tényleg csak a legelszántabb támogatókat érinti, hiszen kizárólag a korábbi alfateszt résztvevői vehetnek részt benne, illetve azok, akik korábban legalább 25 dollárral hozzájárultak a játék közösségi finanszírozásához.

A jó hír azonban az, hogy a tesztkörnek hála valószínűleg még több kép- és videóanyagra számíthatunk. A bétateszt március 17-én kezdődik, a résztvevők pedig egy email formájában számíthatnak az instrukciókra. A levél tartalmazza majd azt a Steam-kódot is, melyet beváltva hozzáférhetünk a tesztklienshez. Szerencsére addig sem kell kihúznunk bizarr látnivalók nélkül - legutóbb a Valentin-nap kapcsán nézhettünk bele a Wasteland 3-ba.

A játék teljes verziója május 19-én rajtol el PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on egyaránt.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...