Friss hírek a Nintendo háza tájáról

  • Írta: nodae
  • 2020. március 25.
  • Hír
A cég ügyeiben három témát tekintve történt fejlemény a közelmúltban: az egyik a Dreams-botrányról, míg a többi a koronavírus-járvány ügyében tett intézkedésekről szól.

A múlt hétvégén elindult egy lavina, amely a PlayStation 4 platformon játszható Dreamset fenyegette már egy ideje, tudniillik hogy több, a Nintendo szellemi tulajdonát képező anyag került bele - erről itt írtunk. A pohár Mario újraalkotása nyomán telt be, és a korábbi hírek alapján a cég a helyzet gyors feloldását követelte. Itt azonban nem álltak meg, és a dolog mélységét felmérve arra jutottak, hogy inkább egyetlen Nintendo-tartalmat sem szeretnének a Dreamiverse világában viszontlátni. A törlést követően az alkotók ugyan megkísérelhetik újra feltölteni Nintendo témájú műveiket, azonban az azt a moderátorok következetesen el fogják kaszálni, így kár minden, ilyen irányú erőfeszítésért. Így a Nintendo-rajongóknak el kell engedniük a Dreamiverse hasznosításának ezen módját.

Átmenetileg leállnak Amerikában a Nintendo-szervizek, ami már egy újabb lépés a karantén irányába. Korábban az amerikai cégközpont és a New York-i store zárta be kapuit abból a célkitűzésből, hogy a vírus terjedését mérsékelni tudják. A játékóriás elnézést kér a kényelmetlenségért, és biztosítja vásárlóit, hogy az újranyitást követően a tőlük telhető legnagyobb erőfeszítéssel folytatják a szervizelést, hogy mindenki minél hamarabb tudjon újra játszani. Az időközben beküldött termékek addig is a szervizpontokban kerülnek megőrzésre, mától pedig határozatlan ideig visszafordítják a postán küldött hibás gépeket. A cég igyekszik megfelelni a szövetségi és a helyi szabályozásoknak, valamint együttérzését fejezte ki minden érintett felé.

Az Egyesült Királyságban továbbra is üzemelnek a szervizek, azonban a javítási folyamat általánosan elhúzódhat.


A Nintendo továbbá tevőlegesen is hozzájárul a koronavírus elleni harchoz: több mint 9500 darab N95 szabvány szerinti maszkot adományoztak a köz javára abban a Washington állambeli városban, ahol cégközpontjuk is található. North Bend közleményben fejezte ki háláját a nagylelkű adományért ,és arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a cég korábbi, saját részre vásárolt készletét bocsátotta most a város rendelkezésére. Az adományt a városvezetés juttatja el a rászorulóknak.  

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...