3,5 millió példánynál jár a Final Fantasy VII Remake

  • Írta: fojesz
  • 2020. április 22.
  • Biznisz
Link másolása
A jelek szerint nem csak a kritikusokat, de a játékosokat is meggyőzte a Final Fantasy VII felújított változata, az ugyanis a Square Enix elmondása alapján már az első napokban elérte a 3,5 millió eladott, illetve leszállított példányt.

A Square Enix bejelentette, hogy a Final Fantasy VII Remake már a megjelenést követő három napban elérte a 3,5 millió eladott, illetve leszállított példányt: azért a furcsa megfogalmazás, mert csak a digitális kópiák esetében számolhatunk tényleges eladásokkal, a dobozos verziónál a boltoknak kiküldött példányokkal számolt a cég.

A digitális és a dobozos változatok eladásainak megoszlásáról nem árult el részleteket a Square, elmondása szerint azonban az online értékesítések "kivételesek" voltak, és folyamatosan nőnek. További érdekesség, hogy a fenti számból több mint egymilliót Japán egymaga hozott össze a Famitsu infói alapján, ott több mint 733 ezer lemezes példány talált gazdára.

6.
6.
KopyAti
#5: Leárazást akartam írni!
5.
5.
KopyAti
#4: Báááázeg! Most nézem milyen f@szságot írtam!
4.
4.
KopyAti
Nekem sajna várnom kell vmi lezárást! ☹️
3.
3.
PapaYeti
Szeptembertől neki ugrok... amenyiben nem akkor jön 2 . hullám ebből a COV átokból... :(
2.
2.
Gerhman
#1: Igen, nagyon jó lett
1.
1.
Cloudbreaker
Meglepően jól sikerült... Nem gondoltam volna, de nagyon élvezhető és hangulatos.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...