Filmes hírek péntek délutánra

  • Írta: fojesz
  • 2020. április 24.
  • Cooltúra
Link másolása
Több érdekes filmes, illetve sorozatos hír is beesett az elmúlt napokban, amelyek mellett vétség lenne elmenni: összeállításunkban szó lesz a jövő LEGO-filmjeiről és egy új Star Wars-sorozatról is!

A Universaltól érkeznek a következő évek LEGO-filmjei

A tavalyi év végén röppent fel a pletyka, hogy a Universal viheti tovább a LEGO-filmeket, a Deadline pedig úgy tudja, hogy a stúdió már nyélbe is ütötte az építőkockás céggel az öt évre szóló megállapodást. Korábban a LEGO-filmeket a Warner készítette, és bár a mozik jó pénzt hoztak (összesen 1,1 milliárd dollárt), egyre kevesebb nézőt mozgattak meg. Az üzlet többek között a Jurassic Park és a Fast & Furious legósított változata előtt is megnyithatja a kapukat.

A Scooby! is kihagyja a mozipremiert

A koronavírus-járvány a hónapokra bezárt mozik (és persze a leállt forgatások) miatt jelentős nehézségeket okoz a filmipar számára, a stúdiók pedig kénytelenek unortodox megoldásokhoz folyamodni ezekben az időkben: most például a Warner Bros. jelentette be, hogy a Scooby! című animációs film végül kihagyja a mozipremiert, és kapásból a digitális videotékákban fog debütálni május 15-én.

Női karakterekre fókuszáló Star Wars-sorozat készül állítólag

A Variety jelentése szerint a Russian Doll (Végtelen matrjoska) című sorozat társalkotója, Leslye Headland is Star Wars-sorozaton dolgozik majd, amely a Disney+-on láthatja meg a napvilágot természetesen. A produkció érdekessége, hogy női karakterekre fókuszál majd, és a Star Wars-univerzum egy egészen más időszakát dolgozza fel. Headland showrunnerként és íróként működik közre a munkálatoknál.

Berendelték a Westworld negyedik évadát

Habár még a március 15-én rajtolt harmadik évad sem ért véget, az HBO már bejelentette, hogy berendelte a Westworld folytatását. Részletek még nincsenek, de az eddigi ütemezés alapján a sorozat következő felvonása leghamarabb 2022-ben láthatja meg a napvilágot; az alkotógárdát most is Jonathan Nolan és Lisa Joy vezetik majd.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...