Másfél hét, és startol a Crucible

  • Írta: gorien
  • 2020. május 6.
  • Megjelenés
Link másolása
Május 20-án indul el az Amazon csapatalapú lövöldözős játéka, a Crucible, amely néhány mechanikát a MOBA-któl kölcsönöz. Tíz hőssel és három, merőben eltérő játékmóddal nyit ez a free-to-play cím.

A Relentless Studios és az Amazon játékáról eddig nem sokat tudtunk, és még kevesebbet láttunk. Habár eredetileg márciusban jelent volna meg, a fejlesztés elhúzódott, így egy májusi rajt vált valószínűvé, és ezt tartják is: a Crucible május 20-tól válik elérhetővé. Ez a sci-fi környezetbe ültetett játék egy csapatalapú lövölde lesz, ami sokat merít a MOBA-kból is, abban a tekintetben, hogy nemcsak más játékosokkal kell megküzdened, hanem a pályák is sok legyőzendő veszélyt tartogatnak, és a meccs során lépsz szintet.

A Crucible-ben úgynevezett Essence Hunteröket irányítunk, ezekből a rajtnál tíz különböző áll majd rendelkezésünkre. Három játékmódot is kapunk kezdetnek: ezek a Heart of the Hives, az Alpha Hunters és a Harvester Command nevet viselik. Az elsőben két négyfős csapat küzd egymással és a pályán található Hive-okkal, hogy megszerezzék, amit az óriás szörnyek rejtenek. A második fajta módba párosával vetjük bele magunkat, és a cél, hogy a legjobb duó maradjon állva. A harmadik mód afféle Capture the Point-mód: a Harvester nevű gépek irányításáért küzd két nyolcfős csapat.

A fejlesztők szerint nem lesz két ugyanolyan meccs, annyi a változó a Crucible-ben, és a játékosnak folyamatosan alkalmazkodnia kell a világhoz, meg persze az ellenfeleihez. Hogy ebből az ígéretből mi lesz, azt még nem tudni, de a játék free-to-play, tehát könnyen ki lehet majd deríteni, amint május 20-án elindul a Steamen.

1.
1.
Talalhattak volna mas nevet neki mert igy ugyanaz mint a Destiny 1 es 2-ben a multi neve...plusz unalmas mar hogy mindig "hősöket" eroltetnek bele mindenbe.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...