Mortal Kombat 11 - Robotzsaruval érkezik az új DLC

  • Írta: fojesz
  • 2020. május 6.
  • Letöltés
A tegnap teaselést követően ma lerántották a leplet a Mortal Kombat 11 új kiegészítőjéről, amely a játék történetét is folytatja. Az új karakterek persze innen sem hiányozhatnak, többek között a Robotzsaruval is bunyózhatunk majd.

A NetherRealm tegnap harangozta be, hogy Mortal Kombat 11-bejelentéssel készül a mai napra, az imént pedig be is mutatkozott a Mortal Kombat 11: Aftermath, amely a sorozat történetének első sztorikiegészítője lesz. A DLC onnan folytatja az eseményeket, ahol az alapjátékban befejeztük: Liu Kangnek, miután elpusztította Kronikát, Raiden parancsára új idővonalat kell készítenie, ebben pedig nem várt helyről kap segítséget.

A készítők azt már nem árulták el, hogy a sztori folytatása milyen hosszú lesz (az alapjáték története hat-hét óráig tartott), azonban a pakk más tartalmakat is ígér: kapunk majd három skincsomagot és három új karaktert is. Fujint, a szelek istenét a Mortal Kombat: Armageddonban láthattuk utoljára, Sheeva, a Gorót is a soraiban tudó shokan faj képviselője a 2011-es Mortal Kombat után tér vissza, míg a kötelező vendégszereplő a Robotzsaru lesz - úgy tűnik, megvalósulhat gyerekkorunk álma, és összecsaphat végre a Terminátorral!

Az Aftermath mellé ezenkívül kapunk új pályákat (köztük a Mortal Kombat 2 Dead Pooljának és a Mortal Kombat 3 Soul Chamberének frissített változatait), valamint visszatér a Friendship nevet viselő mechanika, amely a Mortal Kombat világához képest már-már giccsesen bájos és barátságos kivégzéseket hoz magával. Ezek mindenki számára elérhetőek lesznek, méghozzá ingyen.

Ami a kiegészítő árazását illeti: a május 26-án megjelenő csomag 40 dollárt kóstál majd önmagában, míg az újoncoknak érdemes lehet egyből a Mortal Kombat 11: Aftermath Kollectionnel kezdeniük. Ez 60 dollárba kerül, és az Aftermath mellett az alapjátékot, valamint a Kombat Packet is tartalmazni fogja.

 
13.
Dhominikk
Akik megvették a fullos editiont azoknak nyíltan ki lett jelente hogy csak a KOMBAT PACK jár mellé ingyen. Mostmeg mindenki szomorú hogy a kiadó egy dlcvel együtt adja ki teljes áron a játékot
12.
oak79
#11: Sérülnek és horzsolódnak (mondjuk a ruha nem szakad mint az MK 9-ben az tény). De ez még így is több mint ami a többi bunyós cuccban van. :)
11.
ssemtexx
Nem rossz, de 2020-at írunk és a harcosokon se horzsolás, se karcolás, se szakadt öltözet... wtf?
10.
DarkLord
#9: Nem lep meg, de pl. erre kitalálhatták volna azt a megoldást, hogy ezt a pakkot azoknak, akik anno a drágább csomagot vették ne 40-ért adják, hanem 20-ért és ennyi. Szerintem így tisztességes lett volna a régi vásárlókkal, de szimpla üzlet minden.
9.
atroll1
#8: Most ez lehet, hogy téged meglep de figyelj: ha valaki több, mint egy évvel a megjelenés után veszi meg a játékot, akkor általában jobban jár, igen.
8.
DarkLord
Úgy látom meg lesz fejve egy-kétszer ez a játék még :D Így kb. még egy év a full verzió... Amúgy igen ez szpás azoknak, akik megvették a fullot, mert nekik jöhet a 40 dolcsis update, holott más, akinek nincs meg az meg beszerzi 60-ért az egész cuccot ez a tipikus köpjük arcon azokat, akik annak idején bizalmat szavaztak nekünk és beruháztak a legdrágább csomagra, ilyen ez már csak...
7.
manderel
#3: Én kifejezetten bírom őket. Színesítik a játékot. Nincs ezzel gond szerintem, amíg a saját karaktereiket sem hanyagolják el.
6.
ZorrKo
Free update az a pályákra meg a Friendshipre vonatkozik ha jól èrtelmezem. Valószínű, h èn is beszerzem akkor is ha 40 $, de azèrt sztem ez kicsit g****èg, főleg ha premiumot vettèl megjelenèskor 30.000Ft-èrt. Vagy csak számomra nem egyèrtelmű a dolog, h most nekünk is kell e plusz fizetni? :D
5.
Macifasz
40 dollárt? Na várjunk, akkor a videó végén mi az a "FREE UPDATE on May 26th" kiírás? :-O Amúgy pofás, ha tényleg 40 dolcsi lesz, lehet akkor is beszerzem.
4.
ZorrKo
Tehát ha valaki megvette a Premium editiont (ami ugye tartalmazza a Kombat Packot), annak most még plusz 40$ az Aftermath? :) Azért az komoly, nem?
3.
habo
Miért nem csak a mortal kombat univerzumából jönnek a karakterek?
Minek ez a sok b@zi mellék karakter?
10/10 a game,de ezek (terminator...)minek kellenek bele?
2.
DzsonRembó
És hozzáteszi: jó éjt! Esetleg felsorolja még a négy direktívát:D! Egyébként jónak néz ki ez a pakk!!
1.
Nothing
Szinte hallom, ahogy Robo - miután szanaszét fatalizálta az aktuális ellenfelét - a válla felett odavet egy laza "Thank you for your cooperation!"-t a szerencsétlen csóka hullájának... :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...