Xbox Series X-nyitócím lesz az új Yakuza

  • Írta: fojesz
  • 2020. május 7.
  • Bejelentés
Link másolása
A Sega már most bejelentette, hogy PC-n, Xbox One-on és az Xbox Series X-en is elérhetővé teszi a Yakuza-sorozat következő felvonását, a Yakuza: Like a Dragont. A next-gen konzol ráadásul a nyitócímei között tudhatja Kasuga Ichiban történetét.

A Yakuza: Like a Dragon Japánban az idei év elején jelent meg, kizárólag PlayStation 4-re, a Sega most azonban bejelentette, hogy nyugaton PC-re, Xbox One-ra és Xbox Series X-re is elhozza a játékot, utóbbi esetében ráadásul nyitócímként. A Smart Delivery itt is támogatott lesz, sőt a mentéseinket is mozgathatjuk a két Xbox között. 

Pontos dátumot nem kaptunk, így egyelőre az is bizonytalan, hogy a PlayStation 4-változat szokás szerint hamarabb érkezik-e hozzánk, mint a többi kiadás.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...