A Tencent segítségével készül el a System Shock 3

  • Írta: fojesz
  • 2020. május 21.
  • Hír
Egy beszédes domainfoglalás után már lehetett sejteni, mostanra pedig hivatalossá vált, hogy a kínai Tencent közreműködésével készülhet el a System Shock várva-várt harmadik része.

Masszív négy sor hosszú az a közlemény, amely arról számol be, hogy a Tencent is beszáll a System Shock 3 fejlesztésébe, de így is tele van pontatlansággal: "Örömmel jelentjük be, hogy a Tencent viszi tovább a System Shock-franchise-t. Kisebb független csapatként nagy kihívás volt számunkra egymagunk vinni a projektet. Hisszük, hogy a Tencent képességei és szakértelme új magasságokba tolják a sorozatot."

Így szól a rövid bejelentés, amely megválaszolja végre, hogy mi történik a régóta várt System Shock 3 háza táján. Két probléma van vele mindössze: a Nightdive Studios igyekezett hamar leszögezni, hogy a sorozat jogai továbbra is náluk vannak, a Tencent mindössze azokat a licenceket kapta meg a játékot fejlesztő Otherside Entertainmenttől, amelyek feljogosítják őt, hogy folytatást készítsen hozzá. Emellett az sem derül ki egyértelműen, hogy az Otherside közreműködik-e ezután valamilyen módon a projektnél.

A System Shock 3 fejlesztése akkor ütközött nehézségekbe, mikor az eredeti kiadó, a Starbreeze anyagi okokból úgy döntött, hogy visszaadja a játék jogait az Otherside-nak. Pár hónappal ezelőtt már arról lehetett hallani, hogy a játékot fejlesztő csapatot szélnek eresztették, megnyugtató volt viszont, hogy nemrég maguk a készítők próbálták megnyugtatni a rajongókat, és jelezték, még mindig rajta vannak a projekten

A Tencent érkezését vetítette előre, hogy a kínaiak vették át a systemshock3.com (és a systemshock4.com) domainjét is.

14.
Ooorky
#11: Kösz a kijavítást :-)
ennyire nem követtem a dolgokat, csak a perre emlékeztem a végén.
11.
PiszkosFred
#9: Hivatkozva?

Az Interplay elcseszte, többszörösen is, pedig megvolt az esélyük, hogy megtartsák a jogokat, de a vezetésük balfasz volt, csődbevitte a fejlesztőcégeit (lásd Black Isle) és minden pénzt elsikkasztottak vagy elherdáltak. Üres zsebbel pedig - jó szokás szerint - elkezdtek licenszeket kiárusítani, közte a Fallout jogokat is, amelyre lecsapott a Bethesda, a legnagyobb licitet ők adták (nem kevés pénzért) és cserébe kaptak jogot 3 darab "offline" Fallout játékra (ekkor kezdtek bele a FO3 fejlesztésében az éppen finisben lévő Oblivion motorjával és mechanikájával), mert az Interplay csinálni akart egy Fallout mmo-t, ezért az online jogokat megtartották.

Az Interplay a licenszekért kapott pénzt is elb.szta, így a csődeljárás megindult, nem volt mit tenni, megint pénzzé kezdték tenni az értékeiket. Köztük az Fallout "online" jogokat is, amelyre lecsapott a Bethesda és a korábbi 3 játékos deal helyett immáron a teljes, mindenre kiterjedő Fallout licenszt (trade markot) vették meg, vagyis a Bethesdáé lett minden, ami Fallout.

Iparági és gazdasági bizniszek bevett szokásaként a Bethesda, mint a frissen vásárolt új Fallout tulaj visszaadta - BÉRBE! - a Fallout online jogait a a korábbi tulajdonos Interplaynek, mondván ha már feljesztés alatt áll, akkor nem állunk az útjába, csináljátok meg. Kikötések között ott volt, hogy a "fallout online" csak neten játszható, csak mmog lehet, X időre el kell készülnie, stbstb. vagyis bebiztosította magát a Bethesda, hogy ne legyen konkurenciája a finisben lévő Fallout 3-nak (évek óta nem volt Fallout játék, senki sem akart aztán hirtelen két offline fallout rpgt a piacon) úgy, hogy azért szabad kezet adott az Interplaynek, viszont - új tulajként - nem akart fiaskót, nem akarta a Fallout franchiseon kár essen, ha bénázik az Interplay.

Ők pedig bénáztak, újabb pénzt vettek fel hitelbe, az megint elment minden sz.rra, elcsúsztak az online fejlesztésével, és hiába kerestek külsős fejlsztőket, a Bethedás megállapodásban kapott 4 év alatt kvázi semmit sem tudtak megvalósítani, amit akartak.

A határidő lejárt, a Fallout Online csak egy nagyon kezdetleges prealpha verzióban létezett, a Bethesda meg visszavette a jogokat. Illetve, akarta, de az Interplay azt mondta, hogy teljesítette a feltételeket és folytatni akarta a fejlesztését a Fallout mmo-nak. Jött a per, amelyben az Interplaynek esélye sem volt, így mindent egy lapra feltéve megtámadtak minden szerződést, amelyet a Bethesdával kötöttek, sőt, még a Trade mark eladási szerződést is, bízva abban, hogy a végén a bíróság kimondja, hogy övéké a teljes Fallout franchise.

Esélyük sem volt, ezt mindenki tudta, így némi tili-toli után a Bethesda fizetett 2 misi fájdalomdíjat és mindketten dobták az ügyet.
10.
zozo76hun
#3: nem lenyeg az epic, csak jojjon a SS3!
9.
Ooorky
#6: Jahh, Fallout-nál volt, hogy a bethesda lenyúlta a régieket is utólag, vmi bürokratikus sz*rságra hivatkozva.
7.
hedzsooo
Király! :)

Hátha így tényleg lesz belőle végre már valami, aztán bezsákolom majd Epicen! :)
6.
Kawada
#5: Gondolom a mai világban már ki kell kötni ilyesmiket, hogy pl. az 1. és 2. részek jogaihoz semmi közük, nem is remasterelhető, nem adhatják majd ki Trilogyként, stb.
5.
Heldengeist
"Csak" a folytatások jogait? Ez nem sokban különbözik attól, mintha tokkal vonóval eladták volna az egészet.
4.
markoci555
új system shock-ról áprilisban már bejegyzés sem jött... fel voltam hype-olva, már szertefoszlottak az elvárásaim mindkét játékkal kapcsolatban... elővettem az eredetit azt lenyugodtam...
3.
Perseus84
Mit rinyaltok. Ez jo hir. A Tencent brutalis nagy befekteto. Lesz itt zsozso dugig. Meg Epic exkluzivitas is ugye mert 40% a Tencente :)
1.
user101
Akkor ennek annyi... :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...