Június első felében indul a PC-s Halo 3 tesztelése

  • Írta: fojesz
  • 2020. május 25.
  • Korai verzió
Link másolása
A 343 Industries nem tett le arról a tervéről, hogy még idén ledarálja a Halo: The Master Chief Collection PC-s epizódjait, és a csapat legutóbbi helyzetjelentése is arra utal, hogy rohamtempóban halad a portok fejlesztése.

A 343 Industries legutóbbi blogbejegyzéséből tudtuk meg, hogy remekül haladnak a PC-s Halo 3 munkálatai: a fejlesztők beszámolója szerint az első körös tesztelés már véget ért, a céljuk pedig az, hogy június első felében készen álljon a publikus béta is. Az még nem derült ki, hogy a próbaváltozat mit tartalmaz majd, de a korábbiak alapján valószínű, hogy az egy- és többjátékos módokba is belekóstolhatunk, a tartalom pedig rendszeresen frissülni fog.

Persze még bármi közbejöhet, de ha a srácok tudják tartani a menetrendet, jó esély van rá, hogy még a nyár folyamán megkapjuk a végleges változatot is. A Halo 3 a sorozat legjobb darabja sokak szerint, ráadásul korábban egyáltalán nem volt elérhető PC-re, így minden bizonnyal ti is tűkön ülve várjátok már a premiert: addig is csekkoljátok az átirat első screenshotjait, amelyek mellett a szintén készülőfélben lévő Halo 3: ODST-ről is találtok látnivalókat.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...