Mozgásban a Total War Saga: Troy

  • Írta: szlav
  • 2020. június 5.
  • Videó
Link másolása
A látványos előzetest követően ma először láthatjuk élesben a Total War Saga: Troy játékmenetét. A hatperces bemutató az Íliász egyik legemlékezetesebb ütközetét, Akhilleusz és Hektór összecsapását mutatja be.

A Total War óriási csatái a trójai háború körítésével is fantasztikusan festenek! Ezt bizonyítja legalábbis a Total War Saga: Troy legelső gameplay-bemutatója, amely során láthatunk egymásnak boruló seregeket, "mitikus lényeket" és néhány új környezeti játékelemet is.

Ahogy azt a videóban is megfigyelhetjük, a magas fű vagy a sár komoly helyzeti előnyt jelenthet a csaták során. Habár madártávlatból nézve úgy tűnhet, hogy egyszerű mezőkön csapnak össze a sereget, érdemes közelebbről is megvizsgálni a terepet, hiszen a sárban jelentősen lecsökkenhet a nehezebb egységeink mozgási sebessége, a magas növényzetben pedig könnyen elrejtőzhetnek az ellenfél mozgékonyabb harcosai.

Az eposzokba illő csaták nem lehetnének teljesek mitikus lények nélkül sem. Ahogy azt láthattuk, Hektór seregében egy hatalmas minótaurusz is felvonult. Érdemes megemlíteni azonban, hogy a Creative Assembly csapata nem egy szörnyű varázslényként tekint erre a harcosra - ehelyett a minótaurusz egy állatbőrbe öltöztetett, igen nagyra nőtt banditavezér, aki könnyen megfélemlíti a hagyományos katonákat.

A Total War Saga: Troy kizárólag PC-n jelenik meg, elsőként az Epic Games Store kínálatában, ahol a megjelenés napján, augusztus 13-án ingyen lecsaphatunk majd rá. A játék később más digitális platformokra, így Steamre is ellátogat majd.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...