Megint csúszik a Cyberpunk 2077

  • Írta: fojesz
  • 2020. június 18.
  • Csúszás
Link másolása
A múltkori méretes késést követően ismét elhalasztotta a Cyberpunk 2077 megjelenési dátumát a CD Projekt RED. Szerencsére most kisebb lendülettel lapoztak a naptárban a lengyelek - még így is megkapjuk idén az RPG-t.

Mégsem jelenik meg szeptember 17-én a CD Projekt RED várva-várt szerepjátéka, a lengyelek bejelentették, hogy csak november 19-én érkezik a cím PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.

A fejlesztők a közleményükben azt mondták, hogy bár tartalom és játékmenet tekintetében befejezték a játékot, az még nem áll készen a megjelenésre. A felszabaduló fejlesztési időt balanszolásra és hibajavításra fordítják majd.

"Akik tudják, hogy miként állunk a játékfejlesztéshez, tisztában vannak vele, hogy nem adunk ki semmi olyat a kezeink közül, ami nincs készen. Akkor áll készen a játék, ha befejeztük - ez nem csak egy üres frázis, amit azért szajkózunk, mert jól hangzik, mi eszerint élünk még akkor is, ha tudjuk, hogy megégethetjük vele magunkat."

"Amikor ezeket a sorokat írjuk, a Cyberpunk 2077 mind tartalom, mind játékmenet tekintetében kész, így a küldetések, az átvezetők, a skillek és a felszerelések; az összes kaland, amit Night City ígér, ott van már. De amikor ennyi kontent és komplex rendszer szövődik egymásba, módszeresen végig kell mennünk mindenen, ki kell egyensúlyoznunk a mechanikákat és kijavítanunk a hibákat. Egy hatalmas világ rengeteg polírozást igényel, és pontosan ezzel töltjük majd ezt az extra időt."

48.
48.
Ooorky
#46: Mi lesz így a bethesda-val? Nem adhatja ki még tizennyolcszor a skyrim-et :-(
47.
47.
leviske
Milyen meglepő, hogy a XSX is nagyjából ebben az időben érkezik...
46.
46.
Most jelentettek be, hogy alapbol mindket konzolon kompatibilis lesz a nextgennel ingyen, nagyobb frissitessel. Szoval ha megveszed novemberben ps4-re, xbox one-ra alapbol mar lesz egy ps5 es xbox series x jatekod a gep erkezesekor. Xboxnal eddig is igy mondtak ugye smart deliveryben, de most mar mind2 hivatalosan.
45.
45.
Formula1fanatic
#43: Ebben is van logika, bár hozzátenném sokaknak "jól jött" ez a helyzet akik mindenképp csúsztak volna, hogy volt valamire fogni a halasztást, mivel amúgy sem biztos, hogy érdemes ez alatt az időszak alatt bármit is kiadni. Ha április 16-ra tervezték a kiadást, már igencsak kész kellett volna lenniük március környékére, ha ki akarják adni, szóval a csúszás vírustól függetlenül bekövetkezett volna, most se véletlen van a 2 hónapos eltolás :)
44.
44.
delphijos
#42: Én sem értem mit lovagolsz ezen. Kivételesen pont most elég sok előre nem látott esemény történt. Ha valamikor, most senkinek se róható fel a csúszás.
43.
43.
Juha
#38: Kiadóként nem mondhatod azt, hogy "majdleszvalahogy", találomra kitűzöl egy dátumot, mert sokan követelték már.
Jött egy vírusválság, gazdasági válság közben, kicsit jobban berondított a potenciális vásárlórétegnek is, nem hiszem, hogy az USA-ban sok helyen elsődleges szempont lenne a CP2077 vásárlás, tehát premierként bukó.
42.
42.
Formula1fanatic
#41: A TES5 vagy a Fallout 4 sem volt annyira bugos, hogy ne lehetett volna vele játszani már a megjelenéstől számítva, főleg, hogy első nap rendre jött egy nagyobb bugfix. Nyilván elvárja az ember, hogy hibamentes legyen a cucc ha már megveszi, de csodák azért nincsenek.

Szerinted nem elég 5-6 hónappal előtte bejelenteni? Nyilván akkor adják meg a megjelenési dátumot, ha már nincsenek benne nagyobb hibák, ha meg mégis előjön valami a játékosok egy részénél ami tesztelés közben nem, akkor meg lehet patchelni menet közben. Driver probléma is bármikor előjöhet egy új verzióval már a játék kiadása után is, erre sosem lehet 100% felkészülni.

Én sem értem a haterkedőket, attól, hogy tologatják a játék megjelenését mindenféle okokra hivatkozva, még nem fogom őket lehordani a sárga földig, az más kérdés, hogy nem értek egyet a be nem tartott ígérgetéssel.

Erre az első bekezdéssel válaszoltam. Annyit azért még hozzátennék, hogy nem találkoztam olyan játékkal ami akármennyit is csúszott ne lett volna benne hiba. Értem, hogy arányok de sokan itt túlzásokba esnek, nem a régi Obsidianról beszélünk lásd New Vegas :D
41.
41.
xanatos0911
#38: Nem mindenkinek jon be az, ha megjelenes utan maganak kell modolgatni egy jatekot. Es ezt ugy mondom, hogy PC-n játszom és én pl imádom a modokat. De néha én is csak arra vágyom, hogy ha vettem valamit 60$-ért akkor az legyen élvezhető out of the box. Aztán, ha akarom MÁSHOGY élvezni, akkor telemodolom.

A megjelenesrol pedig annyit, hogy nyilván üzleti szempontból kell lennie jóval előre meghatározott megjelenési dátumnak, hiszen elorendeloket is kell gyűjteni és azt megjelenési dátum nélkül nehezen lehet kivitelezni, hidd el. És nem, nem vesztesz elorendelot, ha csúszik a címed, ezt is elhiheted.

Na de az ember az ilyen. Ha kijön az akadozó, szaggato bughalmaz akkor azt szidja agyba-főbe, igénytelen és elsietett munkának titulálva, ha meg késik egy cím mert a fejlesztő javítani szeretne rajta, hogy minél jobb legyen már megjelenéskor, akkor meg egy mocskos szarhazi hazudozó banda... semmi sem jó csak az, ha lehet ócsárolni, az megy.

Szvsz annyit dolgoznak rajta amennyi nekik jól esik, én inkább várok egy megcsúszott, de tökéletes jatekot, mint egy félkész jatekot ami “időben” érkezett.
40.
40.
Formula1fanatic
#35: Oké, ez egy értelmes érv, de ezt a játékot hányszor tolták már, mióta megy ez?
39.
39.
Formula1fanatic
#32: Értem, viszont ha már "megvan" a megjelenési dátum az ember elvárná, hogy meg is jelenjen a game :D Persze én is csak legyintek nem görcsölök ezen, csak nem értem ezt a politikát.
38.
38.
Formula1fanatic
#31: Értem, de ezért nem kellene előre kitűzni a megjelenési dátumot. Ha már úgy érzik rendben van(persze nem biztos, hogy így is van) akkor jelentsék be mikor jelenik meg, és jelenjen is meg. Ha közben találnak még hibát tolják a patcheket úgy is. Nekem ez a bug mizéria amin egyesek sírnak a Bethesda játékoknál érthetetlen. Ott van a komplett sdk, modok millió számra, nem hivatalos bug fixek tömkelege, lehet moddolgatni, tesztelgetni, az is egy jó játék. Egy valamirevaló pc-s megoldja ezeket magának szövegelés helyett, személy szerint én is így tolom. Ha akkora pro-nak érzik magukat ezek a haterkedők simán megtehetik ők is, csak gondolom inkább megy a sz.rdobálás. Most itt nyilván nem a Fallout onlineról beszélek hanem a single címekről amiket úgy alakítasz át ahogy akarsz.
37.
37.
Viktor_The_Best
Adjak ki jovo ev vegen, ozt akkor annyira optimalizalt lesz hogy elfut PS3-on is! :D
36.
36.
#33: PS oldalról nem volt még hasonló hír, hogy a Sony is jelentetne meg így játékokat. Amiről beszélsz, az az Xbox és PC vonalon érdekes, de az a Microsoft akciója és a jelenlegi állás alapján feltételezhető, hogy a Sony-nál nem lesz semmi ilyesmi. Elvileg PS-re külön meg kell venni a különböző gépekhez való verziót.

Azért mondják, hogy PS5-re veszik inkább, mert egyre távolabb a megjelenés és lehet, hogy csak hetekkel érkezik előbb a játék (ha egyáltalán), mint a PS5 maga. Akkor meg már mindenki az új és erős gépen játszana vele szívesen és a megjelenés utáni első hetekben legalább patchelődik még egy kicsit az anyag.
35.
35.
#31: Nem egy játékról derült már ki nagyon későn valami hülye hiba. Tipikus eset pl, ha egy Nvidia által támogatott játékot Nvidia holmin gyártanak és tesztelnek, aztán a megjelenés előtt két hónappal kiderül, hogy AMD kártyán meg crashel, azt akkor találd ki, hogy mi van. Illetve volt fordítva is, a Mankind Divided, ami AMD-s játék volt és Nvidián crashelt mindig be, de ez így meg is jelent. Határozottan nem tett jót neki, több neves streamer is mondta, hogy vállalhatatlan állapotú a játék. Pedig AMD-n perfektül ment, de az akkor semmi streamernek nem volt :)
34.
34.
godach
#33: A Microsotnál igen.
33.
33.
ABorealis27
Mondjuk nem ártott volna, ha fojesz a teljes fejlesztői kommentárt beidézi. Az utolsó bekezdés szerint az újságírók a héten már játszhatják a játékot, és a huszonötödikei Night City Wire-n már kaphatunk visszajelzéseket. Szóval túl nagy gond nem lehet. Home office-ban nyilván a tesztelési fázis sem volt valami gördülékeny.
Amit most nem igazán értek az a "majd PS5-re veszem meg inkább" kommentek. Nem arról volt szó, hogy a PS4-es verzió egy patch-el fut majd PS5-ön? Javítson ki valaki, aki konkrét infókkal rendelkezik.
32.
32.
Caleon
#30: Azért egy ígért megjelenési dátum sokaknak segít a költségvetést tervezni. Ha meg csúszik, na és? First world problem. Ki nem szarja le. Játszom addig mással.
31.
31.
godach
#30: Nem akarom védeni őket, de senki sem jós.
Szerintem pont jó, hogy menet közben (fut nekik) és ha találnak hibát akkor azt inkább javítják.
Lehet most bukkantak valamire, amire senki sem számított.
30.
30.
Formula1fanatic
#26: Oké, de ne ígérgessenek, csupán ez lenne a lényeg. Kész van amikor kész van, így kellene működnie.
29.
29.
Formula1fanatic
#20: Világosíts már fel "lol", hogy mi az amit nem értek? Nehogy te is a bugokkal gyere mert "elsírom " magam.
26.
26.
godach
Nem tudom mennyire mondhatok véleményt, hisz én még csak a Witcher első részével játszottam, de bőven elég referencia nekem a gamerek véleménye a játékaikról, a hírek a hozzáállásról és a GoG Galaxy 2.0 kliensük amit magam is szeretek és amin tényleg látszik a munka, igényesség és azt hogy a játékosok kielégítésére szolgál nem csak egy újabb kliens.
Ezt sok év alatt építették fel, sok év alatt nyerték el a bizalmunkat ami bár nagyon jó referencia, nagyon sérülékeny is. Két rossz közül pedig a szimpatikusabbat választották, mert ha kiadnak egy tényleg nagyon jó játékot késve akkor az még jól is elsülhet, ellenben tudjuk milyen az erőltetett menet hisz az elmúlt években kaptunk már botrányos, majdnem félkész játékokat.

Én is mindig korgó gyomorral várom az ebédet, de ha a nejem megkér hogy várjak még mert a nokedli fél fővésben van, a csirkepaprikás pedig még rágós és a húslevesben is ropog a répa, akkor nem szedek ki egyikből sem egy tányérral, hanem max benyomok egy vajaskenyeret. Az utóbbi években pedig igen sok vajaskenyér jött ki amivel azért lehet étvágyat csillapítani, szóval várjátok ki míg "megfő a kaja" :D
25.
25.
Yanez
Helyes! Nyugodtan késhet még akár 1-2 évet is! 2022 lenne az ideális.
24.
24.
#23: Egyrészt. Másrészt meg mi mást mondanának, mint hogy minden rendben, minden kész, csak polírozunk? Az az igazság, hogy sosem fogjuk megtudni, hogy miért késik a játék, de az ilyenek nem azért szoktak lenni, mert minden kész és minden rendben. Mindemellett én is azon vagyok, hogy inkább ők mondják meg, hogy mikor kész, minthogy egy olyan játékot kapjak, amikkel combos valódi problémák akadnak
23.
23.
Grabowsky30+
Ez még mindig jobb, mint egy "bug botrányt kreálni" megint! Ha nincs kész dolgozzanak csak rajta, szerintem ez sokkal korrektebb hozzáállás, mint kiadni valami félkész szart!
20.
20.
xanatos0911
#8: LOL, latszik mennyire ertesz a temahoz. En viszont nem tudom, hogy sirjak-e vagy nevessek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...