Új megjelenési dátumot kapott a Hellpoint

  • Írta: gorien
  • 2020. július 3.
  • Megjelenés
Link másolása
A Cradle Games sci-fis soulslike-ja már áprilisban megjelent volna egy koronavírus nélküli világban, de aztán végül halasztás áldozatává vált. Most végre pontos időpontot kaptunk az új megjelenéshez - nem is kell olyan sokat várni rá.

A Hellpoint a Dark Souls-játékok mechanikáinak nyomán készült, a történet azonban nem egy fantasy világba, hanem a jövőbe, az Irid Novóra kalauzol minket. Itt mindenféle okkult rituálékat tartottak, aminek eredményeképp kozmikus szörnyek lepték el az állomást, ami ráadásul maga is folyton változik. A mi dolgunk, hogy rendet vágjunk a rémek között, ebben pedig egy barátunk is segítségünkre lehet - ezt mutatja be a legújabb előzetes.

Az előzetes emellett az új megjelenési dátumot is leleplezi, ami július 30., tehát már egy hónapot sem kell várnunk a játékra. Ezenkívül továbbra is elérhető a történet szempontjából sequelnek minősülő Thespian Feast, amely egy ingyenes demóként funkciónál, és így beleleshetünk, mennyire jön be nekünk a Hellpoint hangulata.

A játék PC-re, Xbox One-ra, PlayStation 4-re és Nintendo Switchre is megjelenik.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...