70 millió példánynál jár a PUBG

  • Írta: fojesz
  • 2020. július 14.
  • Biznisz
Jó ideje már annak, hogy a PUBG Corp. hivatalos számokat közölt a PlayerUnknown's Battlegrounds eladásai kapcsán, pedig tudnak ők ilyet is, csak elég nagynak kell lennie az aktuális mérföldkőnek.

A PUBG Corp. jelentése szerint eddig több mint 70 millió példányban talált gazdára a PlayerUnknown's Battlegrounds. A battle royale műfaj alapköve PC-n, PS4-en és Xbox One-on vásárolható meg, ezenkívül elérhető az Xbox Game Pass és a Google Stadia Pro előfizetői számára is - az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy a fenti összesítésbe mely verziókat számolták bele. (A mobilváltozat eredményeit biztosan nem, az egy másik világ.)

A PUBG 2017 márciusában rajtolt el, akkor még kizárólag a Steam Early Access kínálatában volt elérhető. Ezt követte az év végén a teljes verzió és az xboxos kiadás korai hozzáférésű változata, 2018 végén pedig már a PlayStation 4-es porttal is játszhattunk. A készítők legutóbb 2018 közepén közöltek hivatalos számadatot a nagygépes játékok eladásai kapcsán, akkor 50 millió eladott kópiáról számoltak be.

17.
godach
#12: Nálam pl a PUBG első tíz órája Alien Isolation módban futott. Azt hiszem, örültem ha ennyi idő alatt úgy el tudtam bujkálni, hogy ne öljenek meg. Még egyszer ennyi idő kellett ahhoz, hogy emberre lőjek és meg is haljon. Van olyan játék, aminek egyszerűen kell a tanulási idő. Ennél bizony kell. Ennyi óra után még nem sikerült nyernem, de van kitartásom és fogok majd nyerni. Aki 10 óra alatt dobja a játékot, az nem elégé informálódott hogy mit vesz. Ez pedig nem a játék hibája.
16.
Kawada
#14: Meg van értve. :) Én is kerülöm már mint a leprást amúgy. Nekem amikor a Solo részével a tököm ki lett, csapatban még elvitte a hátán egy kicsit a dolog.
15.
br1Koo
https://youtu.be/k7Okv63GM8M

Tessék fregmúvi
14.
FekaFOB
#11: Én még akkor vettem, mikor még alig ismerték az emberek. Lenne sok cimbi tolni, de nagyon nem tetszik, szóval jobb ha minél messzebbre elkerüljük egymást. Az bánt csak igazán, hogy a rá költött pénzt nem gyújtottam fel inkább. Még az is látványosabb és pozitívabb élmény lett volna. :S
13.
Kawada
#12: Vannak bajok, ha szerinted ezt mondtam.
12.
Ooorky
#10: Igaza van Kawada-nak, ha nem tetszik egy játék akkor futtasd addig amíg meg nem szokod és napi rutinná válik.
Tetszeni továbbra sem fog, de kit érdekel.
11.
Kawada
#10: Mondjuk szerintem semmi zsákbamacskát nem árul a játék. Millióan streamelték/streamelik, én elég sokat néztem mielőtt megvettem, 11 óra amúgy semmi ebben. Szerintem keress valami értelmesebb discordos közösséget, és adj neki próbát csapatban, hátha... solo-ban nem barát a kezdőkkel.
10.
FekaFOB
#7: Bárcsak 2 óra alatt lennék, de sajnos sikerült kőkemény 11-et belekínlódnom. :/
9.
godach
#8: Xboxra gamepassban volt, ps-be psnowban. A mobilos ingyenes és valóban PC-t megvettem, de egy forintot nem sajnáltam érte.
Informálódj legközelebb, mielőtt valakit lehülyézel és magadból csinálsz bolondot :)
8.
HeniCicaVagyok
#6: Akkor az olyan IQ bajnokok miatt kelt el belőle annyi mint amilyen te is vagy, mert a létező összes vasra megvették...
7.
Kawada
#6: Én se amúgy. Tény, hogy "megteltem" vele. De gonsolom a kolega úgy szeretne refundot, hogy nem 2 óra és 3 percet rakott bele. :)
6.
godach
#5: Nekem 100+órám van PC-n, kicsivel kevesebb mobilon. 20-20 körül Ps-en és Boxon. Egyszer sem sikerült még talpon maradnom, de én bizony nem bánom a vételt. :D
5.
Kawada
#4: Jaja, én is... 450 óra után meg is untam...
4.
FekaFOB
Ezt nem szívesen látom. Ha tehetném refundolnám ezt a retket.
3.
medson
Kár hogy basznak az emulátorra, havernak nincs jó gépe nekem meg nincs jó telom szóval ez az egyetlen mód hogy tudjuk nyomni. Sajnos már már művészet annyira bűn rosszul van optimalizálva, már ha egyáltalán csináltak vele bármit is.
2.
vincentvega
A megjelenése után játszottam vele pár hónapig de azóta nem és nem hiszem hogy én vagyok egyedül ezzel. A 70 millió az eladott példány oké, de mennyien játszanak vele ebből?
1.
godach
94 óta játsszom és multi szinten a deatmatch (ami nagy keserűségemre kihalt) ez a stílus volt az, ahol nem érdekelt kivel, melyik barátommal, mikor játsszon csak az, hogy toljak egy meccset. Izgalmas minde, mert nem gép az ellenfél.
Nagyon, de nagyon sok hibát fel lehet róni a PUBG-nak de épp ennyi pozitívuma is van. Single player játékosoknak kötelező!. (Tudom, multi, de aki tol egy meccset vele, az fogja tudni miről beszélek :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...