Tíz lemezen érkezik a Microsoft Flight Simulator

  • Írta: fojesz
  • 2020. július 18.
  • Hír
Link másolása
Habár a Microsoft Flight Simulatort digitális megjelenésnek szánták a készítői alapvetően, egy külsős cég közreműködésével dobozosan is boltokba kerül a játék Európában. Tíz lemezt találunk majd benne.

Habár a legtöbben digitális formában találkoznak majd a Microsoft Flight Simulatorral, az  Aerosoft közreműködésével Európában dobozosan is kapható lesz a játék, méghozzá mindjárt kétféle kiadásban.

A kiadó szerint ez a kiszerelés azok számára lehet érdekes, akik nem szeretnék letölteni a teljes programot: ők 90 gigabájtot azonnal feltelepíthetnek a vásárlást követően, az már más kérdés, hogy ez az adatmennyiség tíz dupla rétegű DVD-n érkezik majd, ami valószínűleg rekordnak számít az optikai lemezen érkező videojátékok között,

Azt is érdemes hangsúlyozni, hogy a letöltést így sem ússzuk meg teljesen, egy első napos frissítésre például mindenképpen számíthatunk, és ehhez jönnek még hozzá az "opcionálisan streamelhető tartalmak" és más third-party fájlok.

A Microsoft Flight Simulator augusztus 18-án jelenik meg, a standard dobozos kiadás 70, a gyűjtői változat 130 euróba kerül majd.

Saját piacteret kapnak a modderek

Habár a Microsoft Flight Simulator számtalan repülőteret és repülőgépet vonultat majd fel, az előbbiek közül nem mindegyik lesz részletesen kidolgozva, az utóbbiak esetében pedig hiányozhatnak majd a kedvenceink. Szerencsére a játék modtámogatással érkezik, ezeket ráadásul a modderek egy belső piactéren, közvetlenül értékesíthetik a játékosoknak. Ehhez az alkotók ingyen csatlakozhatnak majd, mindössze egy jóváhagyási procedúrán kell átesniük.
12.
12.
godach
#8: Régen disztópikusnak titulálta volna a kommentel, de igazad van. Én gyüjtő voltam, de a mostani 7.éves gépembe (amibe még van DVD olvasó) talán 2x volt bekötve, hogy az archivált képeim feltöltsem a felhőben. Amúgy, kábel ki hogy ne is érzékelje a gép. Szóval jogos...
11.
11.
Sznfctm
Nagy ügy, a Red Alert anno 40 lemez volt.... :D
10.
10.
GAMEROD
Hülyeség lemezen is kiadni. Egyrészt biztosan jön rá százezer frissítés, másrészt alapból gyors net kell a valósághű látványvilághoz, ha már több mint 1000TB maga a térkép, ami nem valószínű hogy belátható időn belül elférne mindenki gépén. Internet nélkül csak default autogen tájat kap az ember.
9.
9.
Heldengeist
Nyugodtan áttérhettek volna Blu Ray-re. Aki lemezesen vesz, az gyűjteni veszi és már egy Blu Ray olvasó sem olyan drága, még a kelet-európai zsebnek sem, hogy eltántorítson egy gyűjtőt.
8.
8.
#2: Egyáltalán nem terjedt el. Még ment a DVD korszak, amikor PC-n már megszűnt a dobozos eladás, vagy csak max dobozos Steam, Origin, stb kódokat lehetett kapni. Így leszoktunk elég hamar a lemezes dolgokról. DVD-n már nem néztél filmet, a net már volt olyan gyors, hogy ne akard az összes szexképet lemezre kiírni. Akinek elromlott, elhasználódott a meghajtója az nem vett újat már. Amire a Blu-ray formátum bejött, addigra egy alap PC-ben már nem volt optikai meghajtó. Ahogy írják laptopokban még volt, de ma már inkább ssd-vel adják el ugyan olyan olcsón őket és marad a lemez hely egy plusz SSD-nek, ha tenni akarsz bele.

Szóval kvázi, akiknek van otthon Blu-ray képes lejátszója, azok a konzolosok, mivel az ő gépeikben van ilyen és egy PC-snél majdnem 100% az esélye, hogy nincs neki semmi ilyen. Nekem van még egy külső USB3-as DVD olvasó-író itthon meg egy pár nyers dvd és cd. Nem használom semmire azon kívül, ha CD-n veszek egy albumot, akkor azzal a meghajtóval szedem le mp3-ba.
5.
5.
zozo76hun
semmi ertelme ma mar a lemezes verzioknak. utolso konzolaimba egyszer sem volt lemez.
4.
4.
Ooorky
#3: DVD olvasó még előfordul, főleg notebook-okban, de blu-ray az tényleg 0.
3.
3.
TrishtanAG
#2: Pc-seknél évek óta szinte semmilyen optikai meghajtó nincs, nem, hogy bluray. Gondolom azért van DVD-n, mert azokat olcsóbb volt legyártani feleslegesen, a játékosok 99%-a online fogja letölteni a megvett játékot.
2.
2.
elgeri
És miért nem bluray? Bár gondolom nem elterjedt PC-kben :(
1.
1.
Slik
huuuu regen mar ilyen 3 lemezt cserelgetni is kegyetlen volt
nem hiaba van mar bluray halisten
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...