Íme, a PlayStation Plus augusztusi felhozatala

  • Írta: fojesz
  • 2020. július 27.
  • Akció
Link másolása
Lehullott a lepel a PlayStation Plus augusztusi játékairól. A Sony ezúttal is kitett magáért: kapunk egy újabb Call of Dutyt, és egy indie fejlesztést, amely egyébként aznap jelenik meg.

Nagyon úgy tűnik, hogy az augusztusunk a Call of Dutyról szól majd: eléggé esélyes, hogy az Activision a Modern Warfare és a Warzone új évadával párhuzamosan a Call of Duty: Black Ops - Cold War néven futó idei epizódot is bejelenti majd, és ha ez még nem lenne elég, a PlayStation Plus-előfizetők a Call of Duty: Modern Warfare 2 kampányának remasterelt kiadását is megkapják ajándékba.

A legjobb, hogy a letöltéssel nem is kell várnunk augusztusig, hiszen a játékot már holnaptól magunkévá tehetjük. Ha nem kenyerünk a Call of Duty, akkor sincs gond: az augusztusi kínálat másik címe a Fall Guys: Ultimate Knockout című partijáték, amely tulajdonképpen egy ügyességi feladatokra épülő battle royale. Ez utóbbi érdekessége, hogy augusztus 4-én fog megjelenni, vagyis a PlayStation Plus-tagok már a rajt pillanatától kezdve ingyen elérik. (Zárójelben: annak idején a Rocket League is PlayStation Plus-címként rajtolt, ami nem kicsit közrejátszott a későbbi sikereiben.)

A játékokat augusztus 31-ig adhatjátok hozzá a könyvtáratokhoz fizetés nélkül, utána a szeptemberi címeké a főszerep. 

16.
16.
#11: ? neked mi bajod lol, azt irtad mw2-vel tolod Steamen. En meg erre irtam hogy en is szerettem volna erre csak falon atlovok jatszanak vele, mert dedikalf szerver sincs abba. De ha te tolod, akkor vajon hogy? Vagy ha nem tolod akkor miert arcoskodsz h mai napig tolod? erted... ennyit mondtam. Azt hogy ismerlek e meg ilyesmi fogalmam sincs honnan szeded hogy erdekel-e egyaltalan :-) mert nem nagyon, a hulyesegre reagaltam amit kommenteltel.
15.
15.
DarkLord
#13: Nem azért fizetem, hanem mert multizom is az NBA-vel és végülis így, hogy azt tolom minden nap , minden szezonban így én ezért írtam, hogy ha 3 játékot még pluszba kapok, ami érdekel, akkor én azt jó üzletnek veszem egy év alatt. A legtöbbször nálam az a baj, hogy pc-n már rég kitoltam, amit adnak, de annak is örülök, hogy ps-re is meg lesz. Mint pl. most a Tomb Raider vagy olyan játékokhoz jutok, amit soha nem vettem volna meg, mint szintén most az Erica. De főleg az ilyen kis multis baromságok is tetszenk, mint, amit most adnak. Régen pl. a Tricky Towers is jó kis online dolog volt, mikor adták ez most még jobban ígérkezik ezzel a 60 fős ökörködéssel :D
13.
13.
Ooorky
#12: Ha játék miatt fizetsz elő sokkal jobb a PS Now, sok játék előbb bekerül, mint Plus-ba.
12.
12.
DarkLord
Én, mindig úgy vagyok a ps előfizetéssel, ha egy év alatt adnak 3 játékot, ami nekem megfelel már bőven megérte az egész éves előfizetés. És ugye bőven adnak 3-at, ami bárki ízlésének megfelel :) Bármilyen elbszott valaki ízlése az is tuti talál egy év alatt 3 játékot, ami érdekelte... Szóval soha nem értem a hőbörgést, mellesleg ez a multis cím baromi jó és beteg játék lesz, ami heti 1-2 órában szerintem full szórakoztató lesz :D Néztem róla videót és bizony röhögtem rajta rendesen annyi szerencsétlenkedés van benne :D
11.
11.
r3dman
#10: Fingod sincs kivagyok.Nem ismersz.Egyébként soha nem cheateltem.Nem vagyok pulya.Nem azt mondtam,hogy éjjel nappal azzal játszom csak néha benézek.Konzolos vagyok egyébként.Amúgy meg azt gondolsz amit akarsz.Leszarlak.Csak Unalmas már,hogy itt mindenki siránkozik meg elégedetlenkedik bármilyen témárol is legyen szó.Szánalmas ez a Magyar gémer brigád.
10.
10.
#9: Te is repkedsz osszevissza meg falon at losz akkor? Ha nem akkpr kizart hogy a mai napig tolod cheat nelkul... Multkor beneztem es csak ez ment, 10 ember okorkodott szarra cheatelve es csak ugyanoda dobott be.
9.
9.
r3dman
#5: Annak idején nem a multiplayer miatt vettünk játékokat.Szerintem mindenki akit érdekelt a multi szétjátszotta vele magát.Steamen még mindig csapatom.Nekem bőven elég ha egyszer kijátszom újra remastered változatban aztán törlöm is.Sztem mindenki így lesz vele főleg,hogy ingyen van de azt a 20 eurót is megéri.
8.
8.
JohnSpartan
Én és szetintem bárki más is mindig örül ha kap valami jàtékot "ingyen" mivel előfizető vagyok és nem is rimànkodok hogy mi a havi játèk de ez nekem olyan mint ha félkész játékot kapnèk. Kössz nem kell. Úgy látszik sok jó címet szórtak ki első fèl évben így most jó lesz a csont is ebben a hóbapban a felhasználóknak.
5.
5.
JohnSpartan
#4: Előző havihoz kèpest inkorrekt a felhozatal. Egy multi jàtéknak csak a kampányát adják amit max 10 óra alatt kiperget bàrki és ráadásúl amit màr mindenki végig tólt akit érdekelt. A másik játék meg csak ökörködésre való amiben szintèn csak pár óra játékidő van, de még így is jobb cím mint a COD. Mi ebben a korrekt?
4.
4.
r3dman
Szerintem korrekt.Nosztalgiázok egy jót remastered minőségben.Nem értem miért kell mindíg elégedetlenkedni meg sírni.Eddig az volt a baj,hogy pénzért adják most meg ,hogy ingyen.Vicces az egész.
3.
3.
#2: Jaja, szerintem igy onmagaban csak a kampany eleg mellefogas volt, multival egyutt lett volna erdekes, legalabbis szamomra...
2.
2.
logic5
#1: Gondolom a kutya sem vitte, így ez is több, mint a semmi...
1.
1.
Ruvik
Kicsit korai ez ennek a remasternek, nemde?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...