Megszellőztették a PlayStation 5 egyik új funkcióját

  • Írta: fojesz
  • 2020. július 29.
  • Pletyka
Link másolása
Egy idő előtt élesített játékelőzetesben esett szó a PlayStation 5 egyik új, formálisan még nem leleplezett funkciójáról, amely lehetővé teszi, hogy egy adott játék esetében akár konkrét küldetéseket vagy játékmódokat indítsunk el a dashboardról.

A WRC 9 már kiaknázza a PlayStation 5 Activities néven futó funkcióját, amely lehetővé teszi, hogy konkrét versenyeket indítsunk el a konzol dashboardjáról anélkül, hogy először be kellene töltenünk magát a játékot és végigzongoráznunk a menürendszert. Erről elsőként a Gamereactor írt, a jelek szerint azonban idő előtt, mert az idevágó cikket azóta eltávolították, és csak a Gematsu tudta megörökíteni az utókornak.

Habár a Sony formálisan még nem leplezte le az új funkciót - talán a pletykált augusztusi State of Play apropóján erre is sor kerül -, az érkezése nem lenne meglepő, hiszen Mark Cerny, az új konzol rendszertervezője már abban a 2019-es Wired-cikkben is emlegetett ilyesmit, amelyben még csak nagy vonalakban esett szó a PlayStation 5 képességeiről.

Az úriember akkor azt mondta, hogy bár a next-gen játékok viszonylag gyorsan betöltenek majd, még ezt sem muszáj megvárni: a fejlesztők közvetlenül is deeplinkelhetnek bizonyos tartalmakra a játékaikon belül, így például konkrét multiplayer meccseket vagy egyjátékos küldetéseket is elindíthatunk a dashboardról.

14.
14.
PS4jacksony
Rohadt jól skinelhető gép lesz ha cserélhető lesz az előlapja....
Én inkább arra lennék kíváncsi a PS4 es lemezeket lejátsza e teljes mértékben ? ? ??
13.
13.
Fata Morgana
#9: Kibaxott jó néz ki némelyik gép + kontroller tuti lenne rájuk jelentkező.
12.
12.
xSHx
Én arra számítok, hogy a szimbólumgombok kapnak háttérvilágítást. (nem tudok róla, hogy bejelentették volna, de még pletykát sem.)
Eddig tradíció volt, h mindegyik formának megvolt a saját színe, de most a Ps5-nél nincs.
11.
11.
zozo76hun
#9: lattam! nemelyik baromi jol nez ki!
10.
10.
Bobby Kotick
#1: nagyon helyesen, tegyük hozzá!
9.
9.
#7: Ezeket láttad már?

https://metabro.hu/hu/2020/07/19/zsenialis-egyedi-megjelenesu-xbox-series-x-konzolokat-tervezett-egy-tehetseges-dizajner/
8.
8.
godach
Cikkhez.
Tök jó dolog lenne.
Néha sokat töltenek ezek a konzolok és amikor végre kiválasztom mit szeretnék és rányomok az x vagy a-ra akkor megint tölt.
Ha 2 futam helyett hármat tudok lenyomni míg időm van, akkor már ez egy nagyon jó dolog.
6.
6.
#3: Ha valóban leszedhető lesz akkor ugrik is róla a két rajzlap és kap egy jó festést!
5.
5.
#3: Lemész az asztaloshoz és megcsináltatod félig bükkfa, félig műgyanta és mélytengeri nővényzet variációkból. Rakatsz bele egy fiókot, lesz hely a használati utasításnak.
4.
4.
Ooorky
#1: Ugyanmár, náluk egy gomb lesz ami istant levon 5€-t :D
3.
3.
zozo76hun
lehet hogy varialni lehet majd a kulso burkolattal. azt mondjuk birnam ha valami normalisabb kulsot lehetne raheftolni...
2.
2.
cyberstaker
#1: Eléggé adja magát :D
1.
1.
Az EA és az Ubi meg majd támogatja, hogy legyen egy link az item shop-ra.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...