Távozik a Capcom egyik veteránja

  • Írta: Baloo
  • 2020. augusztus 10.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Harminc év után távozik a Capcom egyik legendás munkatársa, Yoshinori Ono, akinek a neve főleg a Street Fighter-széria kedvelőinek csenghet ismerősen, de ezenkívül rengeteg másik projekten dolgozott még a cégnél a három évtized alatt.

A Street Fighter-sorozat producere hosszú pályafutása alatt csaknem az összes nagyobb Capcom-projektben részt vett: besegített számos Resident Evil-részbe, a Devil May Cryba és a Dino Crisis 2-be, de dolgozott az Onimusha-, a Dead Rising- és a Monster Hunter-játékokon is.

Most 30 év után elválnak az útjaik a stúdióval, amit egy Twitter-posztban meg is osztott a játékosokkal. Ono ebben a bejegyzésben megemlíti, hogy nagyon hálás a Capcomnál töltött időért, és a jövőben is érdeklődve figyeli majd, hogy merre tart a Street Fighter-széria.

Kicsit beárnyékolja a pillanatot, hogy a VGC értesülései szerint belső nézeteltérések miatt hagyja ott a producer a céget. A pletykák arról tettek említést, hogy az első visszajelzések nem voltak túl rózsásak a Street Fighter VI-ról, és ezért egy évet csúszik is a projekt. Nos, úgy tűnik lehetett valamennyi igazság ezekben a szóbeszédekben, és miután Ono és a Capcom nem jutott közös nevezőre, inkább megszakítják a közös munkát.

Hogy Yoshinori Ono merre folytatja a tevékenységét a jövőben, arról egyelőre még nincs hír.

1.
1.
Az a baj, hogy a Capcom túltolta a verekedős játékokat a rajongóiknak. A Street Fighter 4-től kezdve pár hónapos különbséggel jöttek a különféle verziók és kiadások, Super, X Tekken, stb, más hasonló címekkel együtt, mint a Marvel vs Capcom és hasonlók.

Tehát aki a Mortal vonalon van, annak két évente jön Mortal, közötte meg mindig Injustice. A SF vonalon meg fél évente, vagy sűrűbben. Ráadásul a verekedős játékok rajongói szeretik, ha már elsőre is jó a játék és amire eltelik egy-két hónap és belejönnek, ne legyen új rész. Az ürgének is az volt a feladata most is, hogy nulla idő alatt készítsen egy iparmegváltó verekedős címet.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...