Gameplay videón a Frostpunk: On the Edge

  • Írta: fojesz
  • 2020. augusztus 11.
  • Videó
Link másolása
A PC Gamer jóvoltából huzamosabban is belenézhetünk a Frostpunk harmadik és egyben utolsó kiegészítőjébe, az On the Edge-be, amelyben egy kis település vezetését kapjuk meg feladatul.

Az On the Edge eseményei az alapjáték története után veszik kezdetüket, mi pedig egy külső bázist irányítunk majd. Fontos változás azonban, hogy ezúttal nem kapunk teljesen szabad kezet: alapvetően New London törvényeinek kell megfelelnünk, és bár később lehetőséget kapunk arra, hogy kikiáltsuk a függetlenségünket, az odáig vezető út nem lesz éppen könnyű.

A kis településünknek ugyanis jóval szűkösebb hely áll a rendelkezésére, nincsenek állatok, amikre vadászni lehet, sőt generátort sem kapunk, így eleinte nélkülözhetetlen, hogy együttműködjünk az anyavárossal. A nyersanyagainkat élelmiszerre cserélhetjük, továbbá meg kell oldanunk valahogy, hogy a lakosság megússza a fagyhalált. Ebben lehet a segítségünkre, hogy a környéken más bázisok is akadnak, így velük is kereskedhetünk majd.

A Frostpunk: On the Edge augusztus 20-án jön PC-re, önmagában és a szezonbérlet részeként is elérhető lesz.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...