Már játszható a Prince of Persia: The Dagger of Time

  • Írta: szlav
  • 2020. augusztus 12.
  • Megjelenés
Link másolása
A Ubisoft szokatlan módon élesztette újra az egyik legnagyobb franchise-át. A Prince of Persia: The Dagger of Time egy 2-4 főre szóló virtuális szabadulószoba, ahonnan csakis az időt manipulálva menekülhetünk meg.

Először az év elején hallottunk a Ubisoft legújabb VR-os projektjéről, a Prince of Persia: The Dagger of Time-ról, amely a hagyományos szabadulószobák izgalmait VR-környezettel spékeli meg. Néhány héttel ezelőtt megérkeztek a játék első képei is, most pedig végre véget ért a várakozás: a sikeres teszteléseket követően a nagyközönség előtt is megnyílt az Idő Erődje.

Nem mindennapi koncepcióról van szó, hiszen a két, három vagy négy főre szóló játék egyesíti a virtuális valóság adta látványvilágot a valós szabadulószobák környezetével és feladványaival. Ebből adódóan csakis a kifejezetten erre specializált helyszíneken próbálhatjuk ki a Ubisoft alkotását, de szerencsére Magyarországon is akad egy hely, ahol kézbe vehetjük az Idő Tőrét.

Budapesten a Démonblokk ad otthont a játéknak. Itt egyébként kipróbálható az Assassin's Creed: Origins világában játszódó Escape the Lost Pyramid vagy az Assassin's Creed: Odyssey-hez kapcsolódó Beyond Medusa's Gate is - mindkét játék hasonlóan ötvözi a VR-technológiát a szabadulószobák kalandjaival.

8.
8.
DragonBleacPiece
a csaj hátsója jól néz ki abban a buggyos gatyába, ennyi jön le a videóból
7.
7.
FlexSteel
#6: R.I.P. Silent Hill :,(
6.
6.
Heldengeist
#5: Sajnos ma annak a korát éljük, hogy a nagy kiadók fognak egy népszerű franchiset, aztán a földig butítják és/vagy alapjaiban átalakítják, hogy eladják egy olyan közönségnek, akit amúgy soha nem is érdekelt. Már túl sok kedvenc játéksorozatom lehelte így ki a lelkét.
5.
5.
hedzsooo
#3: Ugyan, biztosan pl. godachnak keszitettek. :D
4.
4.
hedzsooo
#2: Nagyon szellemes vagy.
3.
3.
Heldengeist
Inkább hozzá se nyúltak volna.
2.
2.
godach
#1: Lemaradtam földrajz órán. Te lettél kitűzve, mint a világ közepe?
1.
1.
hedzsooo
Kellett ez a nepnek, mint 1 falat kenyer. Gondolom bemutatjak hamarosan a masik mar keszuloben levo PoP jatekukat is... Remelem mindenkinek van mar mobilja... -_-
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...