Demon's Souls Remake - a PS5 nyitócíme lesz?

  • Írta: Baloo
  • 2020. augusztus 21.
  • Pletyka
Link másolása
Érdekes spekulációk indultak el a Bluepoint Games Demon's Souls remake-jével kapcsolatban. A játék még augusztus 13-án korhatár-besorolást kapott, ami alapján egyesek úgy vélik, hogy a PS5-tel együtt érkezhet az akció-RPG.

Egy héttel ezelőtt a Gematsu munkatársai szúrták ki, hogy egy koreai korhatár-besorolásért felelős szervezet adatbázisában már felbukkant a Demon's Souls remake-jének neve.

Ez még önmagában annyira nem lenne érdekes, azonban azt beleszámolva a képletbe, hogy idáig egyetlen PlayStation 5-ös cím, a Marvel's Spider-Man: Miles Morales kapta már meg a besorolását, és róla úgy tudjuk, hogy a PlayStation 5-tel együtt kerül a boltokba az idei ünnepi szezon alatt, már rögtön izgalmasabbá válik a helyzet: vajon a Demon's Souls Remake az új konzol nyitócíme lesz?

A Gematsu ezután az elméletét megerősítve tweetelt egy érdekes listát, amin olyan PS-exkluzív játékokat szedtek össze, amik a korhatár-besorolásuk után két-három hónappal meg is jelentek PS4-re. Az biztos, hogy egy Demon's Souls Remake, mint PS5-nyitócím, elég jól hangzik, azonban a hivatalos megerősítésig az egész teóriát kezeljétek masszív fenntartásokkal!

Korábban egyébként voltak pletykák egy digitális rendezvényről, amit még augusztusra tervez a Sony, reméljük, igaznak bizonyulnak a találgatások, és hamarosan többet megtudunk majd a Demon's Souls Remake-ről!

45.
45.
#44: A hangokról és hangzásról pont olyan nehéz érdekesen mesélni, mint lerajzolni egy focimeccset, de ha megírod én nagyon szívesen elolvasom. :)
44.
44.
kamgecam
#43: Ebbe a 3D hangzásba nem szeretnék most belemenni. Majd esetleg egy blogban. Röviden ahogy te is írod parasztvakítás a 3D fülesek. Egy prémium sztereó füllhallgató sokkal tisztábban, részletesebben, jobb texturával szól mint bármelyik gamer füllhallgató, legyen az akár az astro A40. Ami durva az az hogy ezeken az úgynevezett sztereó füleseken szebben kijön a 3D hangzás. A HD 800-on bszki nem csak azt hallod hogy jobbról, balról, mögötted vagy előttedm, felülről vagy alulról jön a hang hanem hogy Mozart Varázsfúvola előadásán melyik oldalon és sorban szólalt meg a hegedű. Kibszott pontos. Hiába sztereó a tökéletes tér (3D) hangzást ezek adják. Ezért nem írom le azt a hangtechnológiát amin a sony dolgozik(érdemes utánna nézni, elég komoly nem csak egy gagyi ficsőr lesz) Már az epices demon ahol mindenki a grafikán volt beájulva én a hangokon hüledeztem. Pedig natívban még komolyabb lehet és elhiheted nem csak tömörített youtube videokat nézek/hallgatok ezekkel a fülesekkel. Szóval szerintem nem szarral gurigáznak de véglegesben majd meglátjuk. Abban viszont igazad van hogy egy jó házimozi rendszerrel halljuk legszebben térben (3D-ben) a hangokat.
43.
43.
#32: Ezek jó fülesek, amik lufira fújt 3D hangzás nélkül is faszán szólnak. Ha nem csak használod, hanem hallgatod is, akkor eleve az effekt nélküli raw hangot kéred be, nem igaz, hiszen a fejhallgatód is tudja, meg erősítőn is van? Ha te bármiféle új hangzást akarsz megélni, akkor neked kell egy hangfal, ami jól kiadja a különböző frekvenciákat és a hangszórókat jól elhelyezni, nem pedig csakis fejhallgatón megélni. Én már csak ilyen maradi maradtam, nekem a HyperX Cloud Alpha S van, ami meglepően versenyképes minőségű és praktikus, de az usb-s hangkártyát és az így kapott 7.1 hangzási opciót nem kapcsolom be, hanem inkább ugye az erősítőbe dugom. Ezért nem értem, hogy miért kell 3 db bomba füles neked ahhoz, hogy szétturmixolt hangképet kapjál, aminek semmi köze az eredeti hangkeveréshez?
42.
42.
#30: Jól van, nem olyan bődületes gonosz szándékkal írtam, ne haragudj. Nincsen semmilyen csoda cuccom amúgy. Az 5.1 és 7.1 sok kábellel, vagy vezeték nélküli technológiával együtt már magas árral jár. Illetve személy szerint azt mondom, hogy semmi ilyesmi nem kell ahhoz, hogy jó hangzással tudjunk játszani/zenélni/filmezni. Eleve a legtöbb tartalom, amit hallunk, sztereó. Illetve a zenék is sztereók szóval technikailag a 2.1-es rendszer a legalkalmasabb. Ennek az az előnye, hogy olcsó és kevés kábel van egy jó hangkép mellett. Nekem egy villám kicsapta az Orion rendszerem sub-ját és kellett egy új bármi, gyorsan. Nem volt célom, hogy minél drágább legyen és márkát sem néztem, inkább praktikusat szerettem volna, ami nem műanyag méllyel van. Pont egy olyanban találtam meg egy jó választást, aminek még neve sincs és mindössze 80€ volt (28000 ft).

Wavemaster MX3+ nevű 2.1-es hangszóró. Ez egy 50 W-os cucc, és bár én életemben nem hallottam erről a márkáról, az Amazon értékelések közül kiderült, hogy egész jó és ez egy 5-8 éve bevált és közkedvelt hangfalszett második facelift-je (harmadik gen). Van hozzá egy nagy fém hangerőszabályzó/kikapcsoló gomb (VGA kábellel megy bele, lol) és tök feeling tekergetni, mert van egy ellenállása. Recés fém, meg pöcsöm - látod ezért kell egy hangrendszernél nem azt megfizetni, hogy LED-ek legyenek benne. A mélyláda fából van, hátulján egy főkapcsoló, magas+mély tekerős szabályzó. Két kis hangfal, plusz a hangerő gomb hozzá, ami egyben bluetooth vevő is és van rajta line in és fejlhallgató jack is + fej erősítés. Meg ez a luxuspörgettyű. Nagyon szépen szól és tényleg nem lehet tőle még a szomszédban sem porszívózni, ha felcsavarod a gengszter rap-et, ahol a rapperek a gettóból jöttek és arról rappeltek hogy mindenkit a lámpavasra húzott fel a nyomor, csak ők voltak full gazdagok. Bátran ajánlható ez a hangfal ezen az áron PC, Konzol, Laptop, telefon - vagy minden egyszerre felhasználásra. Kábelt tud, bluetooth-t tud, ha a TV-ből szeded a hangját, akkor a felcsavarod a gombot és lehalkítod a TV-t, úgy használod és lett távkapcsolós lehetőséged. Szerintem jó cucc, de nem egy 675.1-es csodahangrendszer. Fontos a jó fejhallgató, van nekem is, de egy ilyen hangszóróval minidiszkót lehet csinálni és ott semmi mást nem hallasz mellette. Nálam ez nem ölte ki a gaming-ből a fejes nélküli játék lehetőségét.
35.
35.
kamgecam
#34: Hajaj! Van egy két ellenségem itt, ennél cigrább dolgokat is fogsz hallani rólam.:D De nem érdekel. A hozzászolások mutatják meg ki kicsoda nem pedig a vádaskodások. :)
34.
34.
kryszisz
#33: Nehari, csak az itteni általános megítélésed miatt hoztalak fel példaként, semmi bajom veled vagy ilyesmi. Szerintem normális tag vagy, értelmes hozzászólásokkal, már amennyit látok persze:)
33.
33.
kamgecam
#30: Nem az ellentétem mert én a játékokat nézem. Ezért van switch a ps mellett.
32.
32.
kamgecam
#26: :D
Látszik nagyon amatőr vagy. Sok kábel? Beleizzadni?
Audiophil vagyok, erősítőt is használok és több fülesem van. Hd800, Dt1990, Fostex Mk3 és kevesebb kábel van mintha hangrendszer lenne bekötve és bármelyiket veri hangzásban, bár ez headphone függő is. Sosem izzadtam bele egyikbe sem pedig most nyár van. Alig várom hogy ezeket a füleseket a ps5-ön is kipróbálhasam az új hangtechnológia miatt. :)
31.
31.
Shame
Én tv-n játszom sima ps4-en ott van a gép a tv állványon a tv alatt. Én bekapcsolom csippan egyet és ennyi utána csak a tv-ből hallom a játékok hangját. Pro-m nincs meg már nem is lesz de a fat ps4 nálam nem hangos, adszony se psnaszkodott sose pedig ő is játszik néha.
30.
30.
kryszisz
#28: Neharagudj mester, átfogalmazom: a 675.1-es csodahangrendszereddel ugyanúgy nem hallanád a PS visítását, mint egy 3000 ft-os fejhallgatóval. Így rendben vagyunk? Amúgy meg a pro-nak is jobbára a 4K-HDR kombóval van csak porszívó hangja, sima 1080p-s játék alatt én legalábbis még nem hallottam visítani soha. Mondjuk ahogy beszélsz a teljes brandről szerintem te kamergam totál ellentettje vagy, ha a PS5 30 terafloppal meg szupercsendes vízhűtéssel jönne, számodra akkor is a világ legszarabb konzolja lenne (bocsánat, második legszarabb, mert az első ugye a PS4), innentől meg kár bármit is mondani.
26.
26.
#25: Nagyon furának tartom a kérdést. Éjjel, ha olyan a játék, hogy nagyot szól benne a dumdum puska, akkor feldobom a fülest, amúgy meg szól a hangfalrendszer szépen és rendesen. Mondjuk a gépem hangtalan, de az sem azért van, mert kvantumszámítógép, hanem mert van rajta egy középkategóriás proci hűtő. De az ilyen kommentekből arra tudok következtetni, hogy olyan szinten használhatatlan egy ps, hogy fulhallgatóra megy a vagyon és a gaming úgy néz ki rajta, hogy ezer kábel, meg füles, hogy beleizzadj.
7.
7.
Marcus88
Én sem játszottam még,nekem is új lesz,szerintem jobb mint ha egyáltalán nem is jönne.Mellé csapnak még egy Pókit + még egyet aztán kész.
Megszokhattuk már,hogy nem olyan erős a nyitás az új gépek érkezésekor,hónapok óta tudjuk,hogy nagy extra giga játék nem lesz nyitásra.
Felkészülhetett rá lelkiekben mindenki.
6.
6.
kamgecam
#1: Nem remaster hanem remake. Olyan mint a resi2. Ég és föld a különbség. Konkrétan nyugodtan veheted új játéknak.
Azt viszont nem hiszem hogy az EREDETIT megközelíti atmoszférában stb!!!
5.
5.
kryszisz
#1: Az remélem megvan, hogy ez remake, nem remastered, a kettő között van egy "kis" különbség. Engem speciel meg is győztek a vétellel, mivel nekem kimaradt az eredeti.
4.
4.
habo
Érdemes megvenni a gamet?
Nekem ps 3 korszakból kimaradt.
Egy kis off:
"Samurai Jack: Battle Through Time nyomja valaki?"
3.
3.
tyber16
#1: Hát mivel nagyon más nincsen így szerintem nem hülyeség. Bár aki játék szűz és venne egy ps5-öt egy Demon Soulsal látatlanul az jól belecsap a lecsóba mert elég szopató játékot fog kapni a konzolja mellé xD. Biztos hogy lesz amúgy Pókember Miles Morales kiadás is, új Cod, AC stb. Be kell érniük azzal ami lesz :D
2.
2.
kamgecam
A legjobb souls game? YES PLEASE!
Ez elég durva ha ps5 nyitócím lesz! :)
1.
1.
Gerzson95
Most független plastation vagy nem elég gáz hogy beraknak egy remastert mint nyitócím.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...