Frissítve: Így fest majd az Xbox Series S

  • Írta: fojesz
  • 2020. szeptember 8.
  • Pletyka
Link másolása
Először a Thurrott egyik szerkesztője, majd az egyik Twitter-felhasználó osztott meg némi látnivalót az Xbox Series X kistestvéréről, a még bejelentés előtt álló Xbox Series S-ről. Egyesek már az árazást is megszellőztették.

Habár az Xbox Series S létezése lényegében nyílt titok, a Microsoft formálisan még mindig nem leplezte le az Xbox Series X kistestvérét, igaz, korábban arról pletykáltak, hogy erre még augusztusban sor kerülhet. Nos, nem így történt, azonban a legújabb szivárgások alapján jó esély van rá, hogy már tényleg a kanyarban lehet a konzol bemutatója.

Először a Microsoft-ügyekben jártas Thurrott szerkesztője, Brad Sams osztott meg egy videót, amely lerántja a leplet a gép kinézetéről, majd az általában szintén megbízható infókat csepegtető Twitter-felhasználó, @_h0x0d_ tett közzé egy gyors snittet, amely révén még alaposabban szemügyre vehetjük azt. Később a Niko Partners elemzője, Daniel Ahmad is megerősítette, hogy a Series X-hez képest valamivel gyengébb hardverrel és lemezmeghajtó nélkül érkező, relatíve olcsónak szánt Series S így fog festeni.

Az árazás kapcsán azonban már nem tudott nyilatkozni, pedig a Thurrott erről is írt: szerinte az Xbox Series S 300 dolláros áron kerül forgalomba, ami tényleg barátinak hangzik, erre nem sokkal később a Windows Central azzal kontrázott rá, hogy értesülései szerint a Series X 500 dolláros árcédulát kaphat, a premierre pedig mindkét gép esetében november 10-én lehet számítani.

Ahogy Ahmad fogalmazott, mindkét konzol ugyanazokat a játékokat fogja futtatni. A Microsoft célja az, hogy ha szerényebb körülmények között is, de mindenki generációt válthasson az első napon, és ne kelljen árcsökkentésre várnia.

Update! A Microsoft hivatalosan is megerősítette egy tweetben, hogy érkezik az Xbox Series S, az eddigi "legkisebb" Xbox "next-gen teljesítménnyel". Az ára valóban 300 dollár (Magyarországon 113 990 forint) lesz, a további részleteket későbbre ígérik.

Update #2! Kiszivárgott a konzolt bemutató teljes előzetes. A videó szerint a lemezmentes konzol 60 százalékkal lesz kisebb az Xbox Series X-nél, és 512 GB-os SSD-vel érkezik. A játékokat 1440p felbontáson (felskálázva pedig 4K-ban), adott esetben akár 120 fps mellett is tudja futtatni. Ezenkívül a ray tracing-támogatás sem marad el.

117.
117.
116.
116.
delphijos
#115: Sőt, 100-ért 55-ös TV-t venni.... Egy teljesen átlagos 50-es 4K mondjuk.... Az is olyan 120 körül. És hol van az "elképesztő minőség"....
110.
110.
delphijos
#109: Az a nagy büdös helyzet, hogy sok konzolvásárló sose játszik pc-n, és a nagy többség nem olyan “mániákus f@sz” mint mi. Ezt el kell fogadni. Következésképp 30 fps-el is elvan Fortnite-ban, stb... A cégek részéről meg ebben a helyzetben sokkal egyszerűbb és kifizetődőbb a felbontással, meg a gyors töltési idővel markentingelni. Ezek sokkal “kézzelfoghatóbbak” a mezei usernek. A framerate-et videókon is nehéz marketingelni. A fényképezőgép piacot szoktam felhozni, ott is a nagytöbbség odáig lát hogy hány megapixel. A SX-en ugyan ott van hogy 120, de hány ember fog emiatt ( hogy kihasználja ) erre költeni a kijelzőnél ? Amikor egy gyors “tesztnél” a boltban nem látja, csak azt hogy drágább. A nagyobb felbontás ( még ha azt se látja ) megint sokkal kézzelfoghatóbb. A PC gamingnél meg egy kis sznobságot látok abban hogy ugye ott “bármilyen jó” minőség elérhető, és mindenki dobálózik is a 8k/120, RT dolgokkal, közben meg az átlag baromira nem így játszik ott sem. Csak ott lehet ezzel jönni, még annak is akinek a hardvere a “kanyarban sincs”. Ez egy gamer oldal, szóval persze hogy előjön a téma, de lássuk be, hogy a konzolvásárló többség nem belőlünk tevődik össze.
107.
107.
#106: Illetve

"Pcre is mióta akarok már 2tbosat venni de.. " de nincsen videokártyád sem, haver, úgyhogy felesleges.
106.
106.
#104: De egy 1TB NVM Express viszont nem sokkal van 30 felett és felfér rá a wicser 2.

TUDOM, tudom, nem éri meg és nincsen rá szükséged. Nos, nekem sem, mert SATA SSD-m viszont van, de az RTX IO (köze nincs az RT-hez) nevű tech miatt, majd érdemes lesz bepattintani egyet. Ugye ez az a dolog, amitől a gyors SSD-ből egyenesen a videokártyába mennek az adatok, mint PS-en és Xbox-on.

Csak gyorsabban.
104.
104.
crytek
#102: Csak az a baj ezzel hogy a legszarabb 2tbos cucc is 60k felett van. Persze mindenki nagyot szeretne de a gyors ssd nem olcsó mulatság. Pcre is mióta akarok már 2tbosat venni de 70-80kt biztos nem adok ki érte amikor a 2tbos hddk 22kért vannak.. Pedig hogy mondták anno majd utolérik a hddk árat majd le is fogják azt verni.. Látom mennyire érik el közelében sincsenek az árak :(
103.
103.
Falcon
#89: Nem elég változatosak az ps only cimek nin cs egy komoly fps sem már a gran turizmo név is már csak árnyéka régi önmagának amint a driveclub -ot kinyirta a sony számomra megszüntek létezni váltottam is one x re amint megjelent
102.
102.
Yanez
Amúgy a 4tf mellett sokkal valósabb probléma az 512GB tárhely és akkor itt egy meghajtó nélküli konzolról van szó, ahol épp az lenne a logikus, ha legalább 2TB csücsülne benne. Ez így nagyon sovány és egyáltalán nem elég, főleg, hogy az újabb és újabb játékok egyre nagyobb méretűek. Plusz a tárhely a systemnek és akkor van kb 450GB. Persze biztosan lehet majd hozzá venni külső vinyót, de akkor azt nyugodtan hozzászámolhatjuk, s ugye így az a $300 sem annyi amennyi. Sokkal jobban megéri már series X-et venni vagy One X-et. Nem azért, de én már az 1TB-ot is keveslem, nehogy a 450-et, elnézést, 512-t!
100.
100.
#99: Ez a 8k nagy baleset lesz, hiszen az valójában nem kétszer annyi, mint a 4K, hanem négyszer... Miközben a 4K-t is úgy értük még csak el, hogy kvázi sehogy, de már mindenki a 8K-ról beszél? Hát lesznek itt még megszeppenések és nem csak most, hanem következő gen váltásnál is.
99.
99.
Fata Morgana
#96: Pont ahogy írod, legyen stabil 60fps nekem az 1080p tökéletesen megfelel, a 4K sem végleges formátum mikor olvasom hogy az igazi cél a 8K.
A 4K szerintem csak egy köztes megálló, míg a 8K nem lesz tökéletes, és elérhető egy átlag felhasználó számára is.
94.
94.
Ooorky
#93: Lehet az én szememmel van baj, de az uncharted 4 még a ps-es mezőnyben is elég mehh grafikailag.
93.
93.
Gaboo77
#89: Részben igazad van, egyet is értek veled, de ha belegondolsz most pont egy Sony játékot hoztál fel és nem egy Xbox-ot. Ezt nem tudnád elmondani egyetlen Xbox játék esetén sem. Néha az az érzésem, mintha a Sony tudna mit kezdeni a vassal ami a kezében van, az MS meg nem. Lásd új Halo... Az összes álleejtős grafikát én eddig PS-en láttam. Az Uncharted 4 a maga korában olyan grafikát csinált, amit még mai napig nem látok Xbox-on. Ráadásul megjelennek most már PC-re is a Sony játékok. Első fecskének ott a Horizon. Elég szép PC-n is. Az új Xboxnál is attól félek, hogy megy a melldöngetés, hogy legerősebb konzol és jönnek rá a mezei multiplatform minőségű (átlagosan jó grafikájú) játékok. A Sony meg a kisebb vas ellenére be fogja csapni az érzékünket, mert valahogy minden sokkal jobb lesz, az exeiben. Valahogy jobban optimalizálnak, nem tudom. Ettől még persze egyik platform se rossz, csak most kifejezetten a grafikai összhatásra hegyeztem ki.
91.
91.
DarkCrash
#31: Top Komment. Azért arra is kíváncsi lennék kinek milyen megjelenítője van otthon a Nextgen konzolokhoz. Le merem fogadni hogy a legtöbbjüknek középkategóriás 4K tv-je van :D Ami valljuk be a csúcs 4K-s tv-től nagyon messze van. :D
89.
89.
crytek
#88: Ezzel csak az a baj hogy hiába erősebb a pc mutass fel egy olyan multiplatformot akár ami mondjuk hoz egy last of us 2 szintet animációban grafikában stb...
A pc sajnos annyiba merül ki hogy erősebb azt a kutya se használja semmire mert látjuk konzolon érdekes a sokkal szarabból mit kihoznak...
88.
88.
Falcon
#73: Sajnos nagyon igazad van nagyon gyengék lettek az új konzolok az új rtx videókártyák hoz képest De én úgy vagyok hogy akkor már az Xbox legalább natív 4K meglegyen ne csak a fel skálázott kamu 4K mint ami a ps5 fog tudni
87.
87.
kanguru
Vicces hogy emberek az hiszik a marketing tflops az olyan mint a kg vagy centimeter :D
1 turing tflops nem 1 ampere tflops nem 1 navi tflops ... stb.
86.
86.
kanguru
lefogadom sok IQ fighter amcsit megzavar majd a 1440p es nem veszi meg mert az o tvje csak 1080pt tud :D
85.
85.
xSHx
#84: Téves. A one ravaszokban sima vibro motor van, ami teljesen más technológia mint a haptic feedback. Várjuk inkább meg, hogy kézbe legyen, aztán utána véleményezzük.
79.
79.
Bluverkill
Egyébként dicséretes hogy éjszaka közepén hogy letudták reagálni. Illetve az is hogy a vezetőség engedte azt hogy kiadják ezt az infót és nem olyan dumákkal ettetik a népet hogy semmit se tudunk erről,illetve nem nyílatkozunk stb.
78.
78.
#76: ... Hanem nyilván egyéb értékeket. De a lényeg az, hogy most aztán rögtön 4 féle új konzol lesz választani, úgyhogy csak mindenki megtalálhatja, amit szeretne.

Egyelőre várom én is, hogy hogyan muzsikálnak, úgyis ezek lesznek és ezek is maradnak most egy darabig. A nép meg játszik rajtuk és utána van miről dumálni. Nekem meg majd mondják a következő 6-8 (vagy 30) évben, hogy nem tehetem meg, hogy valamivel játsszak, mert én ezek közül semmit nem tervezek venni - bár egy Switch Pro, ha nem lesz gagyi, akkor azért esélyes, hogy egy ponton beficcen.
76.
76.
Yanez
#75: Sokan nem a teljesítményt és a hozzá fűzött árat nézik. Pl Switch.
74.
74.
godach
#68: "oszt" még így is olcsóbb mint egy VGA xD
73.
73.
#58: Az olyan atomfizikusokat csufútam, akik így: hűtésprobléma miatt lyukas az oldala.

Amúgy a téma, amit beszélsz meg úgy néz ki, hogy az 1080p-nek pont a 4-szerese pixelben a 4k. Illetve az 1440p-nek is több, mint a kétszerese a 4k. Tehát az új konzolokban az a 10 és 12 tflops nagyjából arra fog elmenni, hogy 4k legyen a játék. És akkor ugye van a 60 fps Halo és a 30 fps Ratchet & Valami.

Én amúgy úgy tudtam, hogy 6 tflops lesz az új kisgép, de ez a 4 nem egy erőgép, annyi, mint a PS4 pro. (mondjuk, ha úgy nézed, 100k-ért...) Nem tudom, hogy mennyire lesz karaj, csak azt, hogy én nem venném meg. Alapvetően visszkomp+gamepass+xcloud+játékok mennek rajta, de amúgy ez a kis X nem azért lesz, hogy ledózerolja teljesítményben az összes többit, hiszen ezt a PS5 is keresztbe veri.

De amúgy is az egész buli full félre ment, mivel az nvidia konkurenciának tekintette az új konzolgent és a legkisebb úgy kártyája 20 tflops, a következő lépcső meg 30. Aztán igazából az a 30 (3080) van csak 4k játékra és csak az alkalmas rá RT-vel, mert a 3070 igaz, hogy gyorsabb, mint a 2080 Ti, de csak hangyányit és be tud rajta röccenni még a Control is (60-ról 55-re kb). Most, hogy ilyen erősek lesznek a PC-k (az enyém legalábbis biztos), nem tudom, mi lesz még a 12 tflops XSX-el sem, nemhogy alatta... Milyen 4K meg milyen 60. Facelift előtt szerintem már csak skálázott 4k és 29 fps lesz minden.
70.
70.
Őrnagy
Tehát akkor igaz-e a következő egyenlet :
XOX+XSX*6TPS + XCLOUD =
PS5*XTPS +PSN+PS4P
Állításodat bizonyítsd.
69.
69.
Őrnagy
#62: Remélem, nem sebészként vagy buszsofőrként dolgozol. Esetleg a parlamentben? :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...