Jól halad a Lords of the Fallen 2 fejlesztése

  • Írta: Baloo
  • 2020. szeptember 8.
  • Hír
Link másolása
Nem volt problémáktól mentes a Lords of the Fallen 2 munkálatainak a kezdeti fázisa, most azonban úgy néz ki, végre kezd egyenesbe érni a projekt - immáron egy újonnan alapított csapattal a színfalak mögött.

Felsorolni is nehéz, hogy a bejelentése óta hányszor váltott fejlesztőstúdiót a Lords of the Fallen 2, nemrég azonban végre pozitív hírekkel tudott a kiadó szolgálni, miszerint remekül halad a soulslike akció-szerepjáték folytatásának fejlesztése.

Ezúttal ráadásul egy teljesen új csapattal: a frissen létrehozott stúdió a Hexworks nevet kapta, és rögtön két főhadiszállással is büszkélkedhet, az egyik Bukarestben, a másik Barcelonában található. A jelenleg 25 főt számláló csapatban több veterán fejlesztő is helyet kapott, akik már számos AAA-kategóriás játékon dolgoztak a pályafutásuk alatt. A vezető produceri feladatokért Saul Gascon felelős, míg kreatív rendezői székben immáron Cezar Virtosu csücsül.

Egyelőre még nem tudni mikor kapunk némi látnivalót a PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is készülő Lords of the Fallen 2-ből, de annyit már most megosztottak velünk a készítők, hogy a folytatás szakít az első rész power fantasy stílusával, és helyette egy kőkemény dark fantasy körítést kapunk.

5.
5.
GemForge
Nekem az első rész volt az első ilyen stílusú játék, amit ki mertem próbálni. Sima 1. genes XONE-on nem emléxem komoly akadásokra, csak talán egy két helyen. Inkább arra emlékszem, hogy mennyire élveztem a szépen bevilágított helyszíneket, a csodálatos összhatású grafikát és a fluid játékmenetet. Ugyan szemére vetették, hogy egy bizonyos szint után "túl könnyű", de ez inkább bátorított. Hiába toltam le ugyanis azóta a Bb-t és a Ds1-et, még most is bszolút bénának tartom magamat ezekben a cuccokban, hát még akkor! Kiváló kapudrog volt tehát az első rész számomra, igazából csak jó élményeim maradtak róla.
4.
4.
Chrysh
Merem remélni, hogy jobban átnézek a lehetséges bugokat, mert az első részbe 4-5 óra játék utána egy olyan szépbe futottam bele, hogy a boss megölése utána a boss aréna megmaradt és b*szhattam a rezet az arénában.
3.
3.
kryszisz
#2: Első részt nyomom, még anno PS+-hoz járt, mondom miért ne:) Csak most ennél a Black Cerberus bossnál megakadtam picit, megvan nagyjából a taktics, csak valami irgalmatlanul nagyot sebez (már-már nevetségesen, tekintve, hogy majdnem 60-as vagyok), én meg nem az a fajta souls játékos vagyok, aki nem néz bele néha egy-egy maflásba:D Magyarul: szar vagyok, de élvezem:D tegnap már majdnem megvolt, csak aztán felcsesztem magam és nem akartam beleállítani a kontit a TV-be. De a 2-t is beszerzem majd mindenképp, mert ahogy látom az még jobb lett.
2.
2.
godach
#1: Én a The Surge-val csatlakoztam be a soulsborne játékokba, amit a Deck13-nak sosem fogok tudni eléggé megköszönni.
Melyikkel játszol amúgy? 1-2?
1.
1.
kryszisz
Elvittem egy darabig az első részt, igazából nem is volt rossz egy kezdő csapattól, egyes elemek pedig meglepően jók voltak. Például, hogy a karakter hátán lévő pajzs nem csupán egy textúra (á la Dark Souls), hanem tényleg blokkolja az ütést ha épp ott találnak el. De a bossok (kb. a harmadikig jutottam azt hiszem) is rendben voltak, plusz az NPC-kkel való interakció sem merült ki az "addig nyomjuk a gombot amíg van mit mondania" folyamatban, hanem volt rendes párbeszédpanel, még ha nem is volt túlgondolva. Na meg csúnyának sem mondható a játék. Hogy miért hagytam mégis abba? Azért, mert átlagban szerintem a 20 fps-t nem tudta tartani PS4-en, ami egy idő után végleg elvette a kedvem az egésztől, hiába tetszett amit láttam. Így, hogy talán elkészül a 2. rész lehet, hogy folytatom majd egyszer, de őszintén szólva nincs kedvem diavetítést játszani. A Surge miatt viszont megbocsátom ezt a malőrt a Deck 13-nak, mert ott nemcsak, hogy van performance mód 60 fps-el (ami azért meg tud reccsenni párszor), de maga a játék is atomzsír, nagyon ráfüggtem most:) Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből a projektből, a dark fantasy körítés eleve "hátrány" abból a szempontból, hogy azt az atmoszférát a Dark Souls trilógia eléggé kimaxolta azért, magasan vannak az elvárások.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...