Így néz ki a PlayStation 5 doboza

  • Írta: fojesz
  • 2020. szeptember 18.
  • Képek
A PlayStation 5 árának és megjelenési dátumának leleplezésével párhuzamosan felkerültek az internetre az első képek az új konzol csomagolásáról is. Azt is megtudtuk, hogy mit találunk majd a dobozban.

Ahogy azt már tudjátok, a PlayStation 5 kétféle kiadásban kerül majd boltokba november 19-én, a lemezmeghajtóval szerelt kiadás 185, a lemezmentes verzió pedig 150 ezer forintba fog fájni itthon. Természetesen két a modell eltérő csomagolást kap majd, az Amazonra feltöltött képek tanúsága szerint a drágábbik modell doboza fehérben, a kistesóé pedig feketében fog pompázni.

A PlayStation 5 és a DualSense kontroller mindkét borításon visszaköszön, de a Digital Editionén értelemszerűen a lemeznyílás nélküli változatot láthatjuk. Különbség ezenkívül, hogy az utóbbi esetében a 8K, a 4K/120 fps és a HDR hívószavak mellett a lemezmentességre is felhívja a figyelmet a jobb felső sarokban látható címkefelhő.

A dobozok tartalmát tekintve az egyedüli különbség egyébként maga a konzol lesz: a gépen kívül minden pakk tartalmaz egy kontrollert, egy táp-, egy HDMI- és egy USB-kábelt, egy kézikönyvet és az Astro's Playroom digitális változatát, amit előtelepítve találunk meg a 825 GB-os SSD-n. Ezenkívül kapunk egy talpat is, a PlayStation 5 ugyanis a különleges kialakítása miatt mind álló, mind fekvő helyzetben igényli a korongalakú kiegészítőt.

Arra is érdemes felkészülni, hogy a Sony új gépe óriási lesz: 390 milliméter magas, 260 milliméter széles és 104, illetve 92 milliméter vastag attól függően, hogy melyik modell mellett tesszük le a voksunkat. Érdemes megnézni a Kotaku összehasonlító képeit, a PlayStation 5 állítva még az Xbox Series X-re is ráver közel tíz centit.

64.
Dr.Genya
Teljesen használhatatlan este!A videót készítő már készül a ps5-re ahol egyetlen készülék adja ezt sztereóban vagy 5.1 ben! Ne vegyétek nagyon a szívetekre,de kár lett volna kihagyni.
63.
Fata Morgana
Egy kis összehasonlítás.Szerintem lehet bármit mondani de 50dB felett eléggé idegesítő a ventilátor hang.
Nekünk pl. a pára elszívó 52dB de komolyan idegesít működés közben amíg elkészül a kaja.

https://www.youtube.com/watch?v=rUptZ6keIOE

"My PS4:Welcome in Sony airlines"
58.
ABorealis27
#57: +1
7216B sorozatszámú, amin játszok (2018 decemberi) és nem hangos. Persze ez nem véletlen, így is hirdette a Sony ezt a sorozatot, hogy "quieter cooling".
A legjobban a RDR2 dolgoztatja meg és a TLoU2 néha, mondjuk azt kánikulában játszottam (nincs légkondi).

Szerintem nem lesz gond a PS5 hűtésével. Az egész hátsó része egy hőkivezető szellőzőrács. Olyan, mint egy vékony PC felső ventik nélkül (vagy a mostanában népszerű üveg előlapos, az előlap oldalán kicsi légbeömlő nyílásokkal ellátott PC).
57.
Marcus88
#52: Pedig bütyköltek rajta mert én a 2018 novemberi gépemet már abból a kiadásból vettem és hangja nincs már lassan 2 éves.
A sok panasz után amit kaptak bizonyos pro szériák után nem hiszem el,hogy úgy tobják ki a ps5-öt,hogy üvölteni fog.
55.
ADMlN
#53: Igen, épp arra próbáltam utalni, hogy szerintem tök egyszerűen leszarják milyen hangos a hűtés, és ezért vagyok szkeptikus, hogy a PS5-nél bármiféle komolyabb lépést tettek volna ennek megoldására.
53.
Ramirezx
#52: Akkor annak valami más oka lehet, hogy nem tették. Gondolom nem egy mérnökük van, akinek valamiért pont elkerüli a figyelmét a probléma
52.
ADMlN
#45: Hát igazából már harmadjára követnék el, mert a PS4 Pro-nál is remek lehetőségük volt megoldani a hűtés problémát, mégse tették.
50.
Kawada
#39: Ez amúgy igaz. Mármint én pl. nappaliban használom és fülessel (rádásul este, mikor alszik mindenki egy másik szobában) , nem gáz így, de ha mondjuk aludni kéne mellette, vagy bármit érdemben, akkor a pro az kuka lenne.
48.
FARKAS
#35: Ezen behaltam. Kipróbálom.
45.
xSHx
#43: Buta lenne még 1* elkövetni ugyan azt a hibát. Feltételezhetően ezért is lesz nagy a ps5. Elfér benne a hűtés. De persze, simán megeshet, h elb@sszák. Én azért bizakodó vagyok.
44.
Yanez
Nálam csak akkor (volt) hangos a sima ps4 és a Pro, amikor benne volt/van a lemez a meghajtóban. Olyankor néha úgy elkezd(ett) búgni, mint a porszívó. Igaz mindössze néhány percig.
43.
ADMlN
Én is csatlakoznék az előttem szólókhoz, a PS4 időnként olyan durván visított, hogy még fülhallgatóban is hallottam, pedig az Artemis Spectrum nem sok zajt szokott beengedni. És én szkeptikus vagyok azzal szemben, hogy a PS5-nél ez változna. A Series X hűtése sokkal robosztusabbnak tűnik, pedig elvileg az lesz a hűvösebb konzol. Ha a PS5-ről kiszivárgott robbantott ábra helyes, akkor két hasonló kialakítású légkeverő lesz benne mint amit most a PS4 használ.
42.
delphijos
#41: Egyébként akkor tűnik fel igazán durván - mert közben azért csak hozzászokik az ember - amikor kikapcsolja. Hogy basszus milyen csend van....
41.
xSHx
#40: Igen, azok is hangok és nem halk, de a ventillátor kb mintha éjjel állnál neki porszívózni. Uh van különbség. Én szolid ps fan vagyok, de ha valami negatívum azt el kell ismerni és ez az.
40.
Vis Major
#39: Azt a részét értem hogy valaki halkan (házimozi,tv) hallgatná a game-et és úgy hangos a gép ami idegesítő. Viszont, mint a te esetedben is de nem csak a tiédben; ha nem lenne hangja a hűtésnek akkor is még ott van a kontroller gombok "csattogása", sőt egy síri csend szobában még az analóg karok is hangosak. Arról már nem is beszélve hogy a game-et le kell némítani, na most hang nélkül játszani!? (Persze kérdés mivel)
39.
xSHx
#37: Értünk, csak a te eseteden kívül vannak mást esetek is. Pl valakinek a nappaliban van valakinek a hálóban. Ok, h te a fülessel ezt tudod kompenzánli, de a környezeted attól még hallja. Én speciel nem tudok éjjel gémelni, mert nekem a hálóban van és barátnőm nem tud tőle aludni. Valakinêl meg ott a gyerek stb... Valószínűleg te egyedül vagy a szobádban. Úgy érthető, h téged nem zavar annyira.
38.
xSHx
Én meg vagyok elégedve a PS el, mint céggel, de az, h a pro hangos az tény. Bár lehet, h széria függő, de ami nekem van zavaróan hangos. A napokban végigtoltam a ratchet and clank et, annál nem volt nagy ventillátor zaj, de ha valami újabb címet rakok be elviselhetetlen. Pedig kb 3 hónapja pasztáztam újra. Volt sima ps4 esem is, sőt a megjelenéskor vettem és azzal nem volt ilyen problémám.
37.
Vis Major
A nekem címzett hsz-ra; Egy szóval nem írtam hogy jó a ps4 vagy pro hűtése. Egy szóval sem írtam hogy nem hangos. Nem is értem ezeket a hozzászólásokat.
Annyit írtam hogy engem nem zavar, nem érdekel mert füles van rajtam, ergo úgy sem hallom.
Erre írjátok nekem hogy de bizony hangos.

MűszálasLőrinc nekem címzett kedves hozzászólására; Te hogy szoktál például telón füllhalgatóval zenét hallgatni? Elindítod a zenét majd 1óra után beragod a fülest?

Biztos én vagyok földönkívüli. Kontroller, füles a tv szekrényen; az első amiért nyúlok az a füles és a kontroller. Megnyomom a ps gombot kontrolleren közbe felveszem a fülest. Automatice bekapcsol a tv, bejön hogy válasszak felhasználót. Utána amint bejött a főmenü bekapcsolom a fülest és már a menü zenéjét hallom.
Persze van hogy keresnek, valaki bejön mert valamit akar ilyenkor füles lecsúsztat. Amíg beszélek vagy hallgatom mint mondanak fel sem tűnik. Amikor az ajtó bezáródik és még nincs fent a füles én is hallom hogy hangos. Deee ez a lényeg, hogy nem érdekel mert füles vissza és már csak a game-et hallom.

Egyébként kis megjegyzés. Mindenki úgy játszik ahogy akar. Nem hittérítek vagy hasonló. Csak annyit, hogy nem véletlenül van a játékoknál a füles ajánlása és nem pedig a házimozi.
36.
delphijos
A PS4 igenis hangos. Ha mondjuk az X-el hasonlítom össze egész látványosan. Ezen szerintem nem érdemes vitatkozni. Ha valaki azt mondja hogy neki nem megy a venti, azt kicsit úgy veszem komolyan mint aki 4K/60 RT ON-al játszik egy 1080-on és "neki minden megy".

Én meg a fülest nem bírom túl sokáig, nekem egy Sonos 5.1 konfig van, elégedett vagyok.
35.
DragonBleacPiece
nekem 3 éve van ps4-em, és múlt télen a melóhelyemen szombat vasárnap is menni kellett,és le volt kapcsolva a fűtés mert hát 1 emberre minek :) elvittem a pst rákötötttem egy monitorra és azzal fűtöttem, annyira okádja ki hátul a meleget :D
33.
Fata Morgana
#31: Ok.Semmi gond haver, nem támadásnak szántam.
32.
Fata Morgana
#20: Ezt ne haver max ha fél órákat játszottál akkor el tudom hinni de nem viccből írta egyikünk sem amit tapasztalt.
Az idei év elején PS elemzés szerint enyém volt a 13. leghosszabb játék stream szóval beteszteltem a konzolt rendesen.
Ha van klímád a lakásban akkor talán, de egy-egy ex cím így képes kicsit megizzasztani a konzolt.
31.
Kawada
#30: Tudom, hogy nem mondtad. :) Csak ha már szóba került, leírtam, hogy én hogy állok ezzel. :)
30.
Fata Morgana
#26: Nem is mondtam hogy gond lenne csak szerintem túl óvatos vagyok nem bízom a véletlenre.
Nincs klímám és néha van vagy 28-30 fok is ha beindul a nyár és többször pörgött fel a hűtés mint szerettem volna ezért + külső venti amivel orvosoltam a problémát.
29.
Fata Morgana
#28: Oldman 28#
Nekem is meg van emelve:)
Mikor vettem akkor, anyukámmal leenyveztettem 3x3x3x3 cm mini tömböket papírból és azokon csücsül a PS4.
Anno az Xbox360-nál 4db pepsi-s kupakot használtam.
A PS4 kontrollerét első naptól csak "bekapcsolásra" használom, mert a vezetékes Nacon nem képes + hála az Anynet-nek és a Samsung-nak a TV távvezérlővel lehet az App-ok közt lavírozni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...