Mi lesz a Bethesda PS5-exkluzív játékaival?

  • Írta: fojesz
  • 2020. szeptember 22.
  • Hír
Link másolása
A Microsoft tegnap ledobta az atombombát, és bejelentette, hogy felvásárolja a Zenimax Mediát, a Bethesda Softworks anyavállalatát. Jogosan merül fel azonban a kérdés, hogy mi lesz így a cég kezdetben PS5-exkluzívnak szánt játékaival?

A Microsoft tegnap bejelentette, hogy 7,5 milliárd dollárért felvásárolja a Zenimax Mediát, vagyis a Bethesda Softworks anyacégét, ezzel pedig olyan stúdiókhoz jut hozzá - azok összes címével együtt természetesen -, mint például a  Bethesda Game Studios, az id Software, a ZeniMax Online Studios, az Arkane Studios, a MachineGames vagy a Tango Gameworks. 

Igen ám, de a Bethesda az utóbbi időben kifejezetten összebarátkozott a Sonyval, ennek köszönhetően a közeljövőben érkező játékai közül kettő, a Deathloop és a Ghostwire: Tokyo a PC mellett kizárólag PlayStation 5-ön lett volna elérhető eleinte. Mi lesz ezeknek a sorsa a felvásárlást követően?

Nos, a Bloomberg azt hallotta Phil Spencertől, hogy a Microsoft tiszteletben fogja tartani ezeket a megállapodásokat, vagyis a két játékot a felvásárlás ellenére se keressük majd az Xbox Series-konzolokon kezdetben. Ugyanígy Spencer mondta el, hogy a jövőben minden egyes játékuk esetében külön döntik el, hogy multiplatformként vagy exkluzívként állítják-e rajtrácshoz a megjelenéskor.

Ezek után talán az sem lesz meglepő, hogy a ZeniMax Online Studios illetékese megerősítette: a The Elder Scrolls Online támogatása változatlanul folytatódik tovább PlayStation 4-en is.

Mondjuk ebből a szempontból sosem érhette szó a ház elejét, a Microsoft a korábbi akvizíciói esetében is elegánsan járt el: a Minecraft megmaradt multiplatform alkotásnak, és más időközben bezsákolt, de még készülőfélben lévő címeik is megjelentek az összes tervezett platformon - lásd például a Wasteland 3 esetét.

41.
41.
delphijos
#39: Abban igaza van egyébként kawdának, hogy ha exekről van szó mindenki azt a 3-4-5 címet említi, de - nem csak Sony belsős stúdió - nagyon sok cím volt ami nem jött box-ra. Pont a múltkor hoztam fel példaként a Catherine Full Body-t, ami még Switch-re is jött, de X-en nem tudok játszani vele. Pedig nekem kedvenc. Ez tényleg igy van. Nem tudom az okát....
37.
37.
godach
Közben most nézem, hogy ingyenesen megkapják a VR támogatást a Minecrafthoz a PS tulajok, ami ugye az MS kezében van és a konkurencia egyik kiváló eszközét (is) népszerűsítik ezzel. Persze üzlet, de nekem ez is tökre tetszik, hogy nem ragaszkodnak görcsösen ahhoz, hogy csak nekik legyen valami blablabla.
36.
36.
godach
#32: Én most amúgy teljesen más dolgokra vagyok kíváncsi.
Jópofáskodott eddig az MS milyen játékosbarátok (azok is jelen pillanat) de most kiderül majd, mennyire azok. Kíváncsi vagyok miket adnak ki más konzolokra, és kíváncsi vagyok hogy vissza engedik e a bethesda játékokat pl Geforce Now-ra ami nekik ugye az xCloud miatt konkurencia, de ettől még szimpatikus lépés lenne.
Kicsit ellent mondok magamnak, mert a Sony-nál pont az exkluzívok miatt sírok hogy kevés van, itt meg tényleg annak örülnék ha még kávéfőzőre is kiadnák.
33.
33.
kanguru
#32: Ezert gondolom a jovo a felhos jateke ahol nem parazol/ koltesz rakas penzt a hardverre, csak a szolgaltatasert/szoftverert fizetsz.
32.
32.
delphijos
Kb. millió kis apró dolog van ami árnyalja a képet. Ha a Series S gyengén muzsikál az ígérgetés ellenére ? Ha a ps5 melegszik ? Vagy hangos ? Ha a 3rd party stúdiók vérszemet kapnak túl sokat kérnek a jobb játékokért , és jóval gyengébb lesz a GP és / vagy a Now ? Ha valamelyik ex nagyon gyenge lesz ? Ha valaki tele van digital játékokkal, és emiatt akármilyen vonzó is nem vált ? Ez a vásárlás se azt jelenti hogy holnap jön 20 Bethesda game One-ra.... nem lehet most látni előre egy csomó mindent.
28.
28.
godach
#27: Nem értettelek félre, egyszerűen csak nem akartam érvelni mert amit írtál az igaz. Sakk-Matt. Lovagolhatnék rajta, de felesleges volna :)
27.
27.
delphijos
#26: Ja, és ne értsd félre, nem gondolom hogy pl. a Sony nem ugyanilyen ( vagy bárki más ). Van egy management meeting, ahol -számunkra ismeretlen oknál fogva - úgy döntenek hogy akkor ez meg az legyen. ( ahogy mondjuk a Evolution Studios-al csinálták ) És mi "kívűlről" estleg nem is értjük... Ja, és mivel nem tévedhetetlenek, nem is biztos hogy mindig jók ezek a döntések.
26.
26.
godach
#25: Mondjuk így végiggondolva és mérlegelve ebben tök igazad van, szó se róla.
25.
25.
delphijos
#24: Szerintem Te is kicsit "fura" vagy.

"Epic-et nem érdekli a cégek sorsa"

Az MS-t talán igen ? Ugyan már. Ne csináljunk már úgy mintha ők valami grál lovagok lennének. Ha nem jön be, ugyanúgy beszántják mint a Nokia mobilos részét amit megvettek, vagy a Mixer-t. Vagy eladják ha van vevő rá.

A példád is pont ilyen.

"most egy évig amit küldenek azt nekik könyveld el. Adnak egy kis grátiszt (prémium) de ennyi"

NEM. Azt mondják hogy felbérenek hogy nekik könyvelj, amit KIFIZETNEK. És plusz pénzt adnak azért hogy egy darabig csak nekik dolgozz.

"hanem megveszik az egész könyvelőirodát és ha deficites akkor az"

Ja, estleg tűrik egy darabig, de aztán jön amit fent írtam....
24.
24.
godach
#23: Kiegészítve immár nem telefonról.
Egyszerűen felfoghatatlan néha a gondolkodásmódod. (ezzel nem azt akarom mondani, hogy az enyém jobb, csupán nem értem).
Az MS megvett egy egész cégcsoportot, kockáztatva ezzel azt, hogy vagy sikeres lesz vagy nem. Az Epic-et nem érdekli a cégek sorsa, csak az hogy náluk jelenjen meg először.

Tegyük fel, te egy könyvelő vagy. Vagy épp értékesítéssel foglalkozol. Gőzöm nincs mi a munkád, de a szabadidő/kommentszám valamint érdekeltségi kör alapján, tuti valami irodai meló.
Szóval neked azt mondja az Epic, hogy most egy évig amit küldenek azt nekik könyveld el. Adnak egy kis grátiszt (prémium) de ennyi. Vagy van az MS aki azt mondja, hogy egy évig könyvelj nekik, de nem személyesen hanem megveszik az egész könyvelőirodát és ha deficites akkor az.... de a pénzed akkor is meg kapod.

Itt nem exkluzív vásárlásról van szó, főleg nem olyan gerinctelen módon amit az epic csinál. Számomra két fajta ex létezik. Akik valakinek fejlesztenek (ND = TheLastofUS2 = Sony) vagy akik mindenkinek, de nem adják csak egy helyen egy kis plusz pénzért. Érted? Itt magával a hozzáállással van gond. Ezért érthetetlen neked, miért gyűlölik az Epic-et és miért nem a Micro-t,
Ahogy lentebb is írtam. Más az egész hozzáállás.
22.
22.
Ooorky
#19: Én csak unom magam melóban és (szokás szerint) faxágokat irogatok :-)
20.
20.
Anti4730
7,5 millard dollar te jo eg ezek tenyleg nem sajnaljak a penzt.
19.
19.
delphijos
#17: De most komolyan, bárki azt hiszi hogy itt valami óvodás stílusú bohóckodás megy ? És majd az MS fejesek összejönnek egy meetingen hogy egy ps-en megnézzék a logójukat és röhögcséljenek ? Gondolom a Disney fejesek is folyton mondjuk a Netflixen belenéznek a saját filmjeikbe és ugyanezt csinálják... :)
18.
18.
PiszkosFred
#16: Mert jelenleg - köszönhető a mai világ(t)rendnek - az emberek 90%-a nem valaki/valami mellett, hanem mindig valaki/valami ellen kampányol/szorít/szurkol/stb. :)

Mindig van az a pénz, amiért korpás az ember haja, ezt már a Dórika is megmondta egy-két generációval ezelőtt.
17.
17.
Ooorky
#16: epic game store-t ps-re!
le a 30% sarccal!
16.
16.
delphijos
#11: De ez miért paradox ? A Sony meg 30%-ot leszed a bevételből. Ez csak üzlet, nem valami cicaharc.
15.
15.
Ooorky
#14: 2000-es évek elején rengeteg játékot adott ki az MS, aztán az xbox megjelenésével és a pc gaming halott előrejelzésekkel ezek a régi IP-k elhaltak az újak meg vagy bejöttek vagy inkább nem.
14.
14.
Yanez
#11: Az MS lassan olyan lesz, mint egy nagy játékiadó vállalat, így én nem lennék meglepve ezen az Xbox game studios logón. Mint ahogyan írtam, sokkal jobban megéri több platformra kiadni a játékokat, mint egy bizonyosra. A sonynál viszont a ps az egyetlen kapaszkodó, mint a nintendónál is az ő konzoljuk. Ezután pedig, ha belegondolunk, tényleg nem lenne meglepő, ha akár a sonyt is megvennének és a ps-t ugyanúgy csak egy továbbító eszköznek használnák, mint az xboxot. Azt pedig mindenki döntse el maga, hogy ez jó lenne vagy rossz. Mindenesetre, ha az olyan kiadók, mint a ND meg Sánta Mónika továbbra is szabadkezet kapnának, akkor én nem panaszkodnék. Csak ugye nem tudjuk mi lenne, így én azt mondom, jó ez így ahogy van, és nekünk játékosoknak is legalább van választásunk, ami jó dolog.
13.
13.
kryszisz
#9: Hát szerintem egy TES VI-ból lazán elkelne vagy 10 milla csak PS5-ön ha kiadnák rá, az azért nem lenne rossz péz a micrónak, kérdés meglépik e. Mert az Elder Scrolls azért bőven van akkora húzónév, hogy inkább megtartják maguknak, mintegy presztízsnövelés. Ha meg jön rá mégis, akkor hatalmas GG nekik, hogy nem voltak "önzők". Meglátjuk, mindenesetre én mint RPG imádó eléggé szomorú vagyok, hogy csak PS-em van, mert a Bethesda és az Obsidian is a zöldeknél van most már. Kéne egy rohadt PC, csak csóróság van:D
12.
12.
godach
#11: Szerintem ki fogják tolni a játékokat. Nagyon jó színben akarnak feltűnni, ezt nem fogják eltolni azzal hogy MS exre teszik azokat a címeket, amik máshol is jól fogynak. Negatív dolog lenne ráadásul pénzkiesés. Itt pedig minden arról szól.
11.
11.
kryszisz
#5: Amúgy pont ezen gondolkodtam én is a hír hallatán, milyen paradox lesz már ha elindítod mondjuk az új Doomot (már persze ha kiadják egyáltalán PS-re), és az Xbox Game Studios lesz az első logó ami szembejön:D
9.
9.
Yanez
#8: Az MS más úton jár. Ők nem egy bizonyos platformban gondolkodnak, mint a sanyi, hanem, hogy minél többre kitolják a játékaikat. Máskülönben sok xbox ex lenne, de itt nincs verseny, ez a pénzről szól. Több platform = több pénz. Nem leszek meglepve, ha a game pass ps5-re is jönni fog majd.
8.
8.
mephi
Ezt a kört most le fogja futni az MS, és tényleg kiadja PS5 exnek ezen játékokat. Egyszerűen nem érné meg nekik pereskedni.
Azért én nagyon meg lennék lepve, ha a jobb játékaik később PS5-re is kijönnének. Ezzel a mostani felvásárlással, az EA-val való összefekvés után megkerülhetetlen tényezővé válik a játékpiacon az MS.
7.
7.
delphijos
#6: Hát amit a Deathloop-ból meg a Ghostwire-ból láttam ezek se azok amikért rohannék PS5-öt venni. Különösen a Ghostwire mintha ps3 game lenne...

( Amúgy ezeket a Bethesda fogja kiadni, nem az Xbox Game Studios )
6.
6.
Bnecne
Közben meg a Quantum Error is jön Xbox-ra, bár az nem egy nagy szám
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...