Szűkös lesz a PS5 tárhelye

  • Írta: szlav
  • 2020. október 5.
  • Hardver
Link másolása
A november 19-én megjelenő PlayStation 5-konzolok 825 GB-os SSD-tárhellyel kerülnek boltokba, ennek azonban egy jelentős részét elfoglalja a gép operációs rendszere. Most végre megtudtuk, mennyi hely marad a játékoknak.

A hagyományos PlayStation 5 és a Digital Edition egyaránt 825 GB-os SSD-vel kerül piacra, azonban ahogy azt már megszokhattuk, ez nem a nettó tárhelyet jelenti, hiszen az operációs rendszer és a működéshez szükséges egyéb rendszerfájlok a dobozon feltüntetett méretet jelentősen lefaragják. Összehasonlításképp ez az Xbox Series X esetében azt jelenti, hogy az 1 TB-os meghajtón nagyjából 800 GB hely marad a játékoknak.

A ResetErán kiszivárogtatott képeknek köszönhetően most megtudhattuk azt is, hogy mivel kell gazdálkodnunk, ha a PS5 mellett tesszük le a voksunkat. Érdemes persze némi fenntartással kezelni ezeket a gyenge minőségben befotózott, hivatalosan nem megerősített képeket, de ha igaz a forrás, akkor mindössze 664 GB helyünk marad majd a PlayStation 5 háttértárán, amit néhány Call of Duty: Modern Warfare méretű címmel pikk-pakk be lehet majd tölteni, elvégre az Infinity Ward játéka a legutóbbi frissítés után már egy 250 GB-os SSD-n sem fér el.

Már a jelen generáció játékai közül is számos cím átlépte a 100 GB-os határt, ez a méret pedig csak növekedni fog a következő években. Várható tehát, hogy az új konzolokon gyakran kell majd cserélgetnünk az aktuálisan feltelepített játékainkat, amelyre természetesen rugalmasabb megoldást nyújtanak majd azok a kifejezetten erre a célra tervezett külső SSD-bővítmények, amelyeket a Microsoft és a Sony konzoljához is megtalálunk majd.

98.
98.
tsulok
#97: 2:50-nél meg az M.2 slot, amivel lehet bővíteni a tárhelyet.
97.
97.
Hunszi
96.
96.
Hunszi
Nagyon nem fog ebben senki SSD-t cserélni :D Itt a hivatalos szétbontó videó:

https://youtu.be/CaAY-jAjm0w
93.
93.
Zuzmo
#92: A GTA V jó példa volt, az csak 90 gigás.
92.
92.
Killer69
Amúgy miért kell, hogy milyen játék ilyen rohadt nagy legyen? 20 gigás méret szerintem elég ezeknek. Nekem grafóból is elég az Alien isolation vagy GTA V szint. Ti hogy vagytok ezzel?
91.
91.
batnor
Legalább a cikk írója fake híret ne tenne közzé, már amikor kikerült a kép rá egy órára kiderült, hogy hamis, már az egérmutató miatt is :)
Jelenleg nincs megerősítve mennyi marad ps5-ön szabad helyként.
87.
87.
zozo76hun
#85: nyilvan minnel olcsobb legyen a gep. ennyi erovel 2TB is mehetett volna a gepekbe, kellene is mindkettobe. tulajdonkeppen ha nem akarsz szopni a kis tarhellyel, akkor mindjart startnak plusz 1TB bovito kellene, de akkor 60-100000 kb szevasz egybol...
85.
85.
PS4jacksony
Ki az aki ezen meglepődött 100 Gb os játékok láttán ?
1 Tb manapság már alapnak mondható csak azt nem értem az op rendszernek miért nem raknak külön SSD-ét miért a játékoknak szánt helyből rabolja az is a tárhelyet ?
83.
83.
Bnecne
Jó a nagy tárhely.GamePass miatt nálam mindig egy raklap játék van letöltve. +Xbox-on ott lesz a QuickResume is vagyis gyorsan lehet váltani a játékok között.
81.
81.
Falcon
Nekem x box one x en 70 játék 4 terán terpeszkedik de ez csak az utobbi 4 évböl
Nem tudom mi lesz velem a következö generácioban
79.
79.
Neo1989
Emberek ez csak az első genes PS5 verzió. Akinek van memóriája tudja jól, hogy mind a két konkurens cég minimum 2 darab izmosabb gépet fog kiadni a generációban mielőtt átérnének a következőre. 2028-29 körül. Biztos vagyok benne hogy lesz 2 TB-s tárhelyű is.

PS3-ból is az első 40 GB volt az utolsó 500.
78.
78.
Josi21
#72: Látom magas labda volt... Segítek, elsőnek nézz utánna mi az irónia szó jelentése ! Másodsorban, univerzumban 2 féle faj létezik, te, és én. Első az okoskodó hülye, második hülyéskedő okos. Mindezek után vond le a következtetést, tudom nehéz, de próbáld meg. Legutóbbi (egy hetes) eszmecserét olvasd vissza, végül ott is magad által bevallottan hülye maradtál. Pacsi ! ;)
73.
73.
Josi21
#72: Köszönöm szépen, látom megint nem sikerült megértened a leírtakat. ;)
72.
72.
ABorealis27
#70: Az biztos, hogy Te sehonnan sem tudsz semmit. Ez konstans az univerzumban.
68.
68.
ABorealis27
A Series X 800 és a PS5 664 GB-ja elég kell legyen.
A Series S 300 GB-ja az már több, mint kellemetlen a 98 ezres Seagate bővítőkártya miatt.

A PlayStation 5-nél nem szabad elfelejteni az Oodle-val való együttműködést, ami egy igazi aduász a kezükben a tömörítés és az SSD képességeinek kihasználása terén. A múlt héten kapott nagyobb hírverést:

https://www.google.com/amp/s/wccftech.com/ps5-io-system-to-be-supercharged-by-oodle-texture-bandwidth-goes-up-to-17-38gb-s/amp/

Emiatt a PS játékok méretei adott esetben felére csökkenhetnek:
https://www.ccn.com/ps5-tech-large-games-compression/

Sokan PC hardwerekben gondolkodnak a konzolok kapcsán, holott nem összehasonlítható a kettő a saját fejlesztéseik miatt.
67.
67.
delphijos
Lehet itt vitatkozni hogy kinek mennyi hely kell, meg természetesen megint “hülye” akinek sok játék van telepítve, mert az “nem gamer”.... Nekem ( oké a fiam miatt is ) fent van a gépen Forza 6 , Battlefront II, GTA V, Fortnite, FH4, Minecraft, M. Dungeons, FIFA, valamelyik TR, Rocket League, Quantum Break ( csak ez 100G ) meg pár apróság. 55G szabad hely van. Lehet hogy van aki tényleg 2-3 játékkal nyomja, még ha multizik akkor is, de én az X-nél is 2 terást vettem volna ha van. Nem értem miért kell azon háborogni - megint - hogy van aki másképp csinál valamit, és kinek fájna ha lenne nagyobb “kiszerelés” drágábban. Én se szóltam be senkinek amikor azon ment a vita hogy milyen szar a ds4 mert 4 óránként lemerül ( megjegyzem én is a cserélhető aksi / elem pártján állok ) mert nekem meg ez nem volt gond soha, mert sose tudok / bírok / akarok annyit játszani hogy valaha is játék közben lemerült volna. Nem vagyunk egyformák.....
65.
65.
Yanez
#64: Nekem átlagosnak számító netem van itt, 40GB olyan 15, max 20 perc alatt jön le.
64.
64.
lesik20
#61: Én ezt megértem, én is lassan túl öreg leszek hogy minden létező játékot kiprobáljak. De néz csak meg a Warzonet. Már nem fér rá egy 250gb SSD-re! És az egy Free To play Játék, az eggyik legnépszerübb. Szerintem egyenlőre ez az első ilyen nagyobb eset, és jó eséllyel a többi játék és lassan megközeliti majd ennek a méretét. (Szerintem a következő GTA, ha lesz, az is 200gb körül fog mozgolodni).

Magyar honban még jó az internet sebesség, nekem is gigabájtos net van, a Warzone is lejön... 1-2 órán belül. Viszont amerikában még CSAK most alakul ki ez a rendszer ott kb... A legjobb DLS kapcsolat is 20-50mb között van, kétszer annyiért amennyiért én veszem az enyémet. Ott bejöhett az hogy megjelenik mittudomén a következő GTA vagy esetleg a következő COD. Szó szerint napokba telhet valakinek csak hogy rajta legyen a vinyoján a játék. És e mellé cserébe lehet hogy ki kel törölni valamelyik játékát és ha újra akar játszani vele nos akkor újra le kel tölteni... Cinkes a helyzet.
61.
61.
Yanez
Hát nekem Prón is van mindig 100-150GB szabad tárhely. Egyszerűen nem játszom egyszerre annyi játékkal. Van 1-2 multis és 2 AAA single cím, plusz több indie. Nem is értem minek több, hacsak nem használja valaki más is a gépet.

Ennek ellenére azt mondom igazán megoldhatták volna, hogy meglegyen a beharangozott 1TB az új masinákon, mert ez így már csak marketing szempontból sem túl jó.
60.
60.
Josi21
Régen egy 80gb-os hdd volt annyi mint most egy 500gb-os ssd. Haladunk a korral azért olcsóbb, plussz ez a jövő.
57.
57.
NECROSMOKE
Azért ez vicc. Egy ilyen high-tech világban élünk, és ilyen tárhely apróságon is felakadjanak? Pffffffff
Én is szeretem ha legalább 5+ AAA játék fel van telepítve. De így az csak 2-3 lesz XD
54.
54.
Oistrakh01
Majd ha valaki ez miatt lemondja a rendelését az legyen szíves és dobja majd át nekem :D
45.
45.
delphijos
Édes Istenem, ugye nem fogtok most beleállni egy 10 perces reg trollkodásába?? Ugye nem ?
37.
37.
Marcus88
#33: Ez majd inkább 2-3 év múlva fog kiderűlni,mikor el lesz engedve a jelen generáció keze.De én ha már a MS termékét venném akkor inkább spórolnék még rá és a nagyobbat venném,én sem bízom ebben a kisebb gépben,még ha most jónak is tűnik,de idővel......
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...