Star Wars: Squadrons - nem lesz belőle szolgáltatás

  • Írta: Baloo
  • 2020. október 11.
  • Hír
Link másolása
Senki nem akarja neki elhinni, ezért nem győzi hangsúlyozni a Motive Studios, hogy nem lesz live service-játék a Star Wars: Squadronsból - többek között például azért sem, mert a készítők máris több új projekten dolgoznak.

Nagyon úgy tűnik, hogy a Star Wars: Squadrons játékosainak nem kell félniük, hogy tele lesz tömve a játékuk mikrotranzakciókkal és DLC-kkel a jövőben. Sokkal inkább arra utal minden jel, hogy továbbra is csak egy egyszeri élménynek szánta a Motive Studios a Squadronst.

Persze már a játék bejelentése óta ez a csapat hivatalos hozzáállása a dolgokhoz, de mivel az EA van a háttérben, ezért nehéz hinni még a saját szemünknek is. A Motive Studios egyik menedzsere, Patrcik Klaus viszont újra elmondta, hogy nem érkezik új tartalom a Star Wars: Squadronshoz, illetve azt is hozzátette, hogy a Star Wars-játék mellett több projekt is párhuzamosan fut az irodájukban.

Folyamatosan új dolgokon kísérleteznek, és minimális kockázat mellett tesztelgetik ezeket az innovatív ötleteket. Klaus végezetül azt is elmondta, hogy szeretnék a lehetőségeikhez mérten a legtöbb időt és minél nagyobb szabadságot biztosítani a csapataiknak a munkálatok során.

5.
5.
Zuzmo
#4: A moba-hoz hosszú évekig új karakterek szoktak jönni.
4.
4.
Ooorky
#3: Ezt bizonyítják a moba-k is...
wait what?
3.
3.
simon 555
Már maguk sem tudják az emberek mit akarnak.
Ha van új tartalom azon megy a sírás bezzeg régen minden jobb volt, azt kaptad amit fizettél, ha meg nincs új tartalom akkor meg az a baj...
El kell fogadni, hogy annak az időnek már vége, igényeljük az új tartalmat, sőt, kell az új tartalom mert anélkül halott a játék. 1 hónap után mindenki megunja, hog ugyan azok a pályák és gépek vannak nulla változással, nulla progresszióval.
2.
2.
shatterhand
#1: utóbbi. Pontosabban a hangos kisebbség morog mindig. Lévén,hogy akinek nincs gondja az nem panaszkodik.
1.
1.
szenye
Érdekes. Amikor rókabőrnyúzásnak minősül, akkor megy a "szolgáltatás", amikor igény lenne a további tartalomra, akkor elzárkóznak előle. Vagy a játékosok nem tudják, mit akarnak?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...