Készül Hideo Kojima következő játéka

  • Írta: szlav
  • 2020. október 22.
  • Bejelentés
Link másolása
Eddig is sejthettük, hogy Kojimáék nem csak malmozással töltötték a Death Stranding megjelenése óta eltelt egy évet, a japán videojátéktervező azonban végre hivatalosan is bejelentette: készülőben van a következő projekt.

A Kojima Productions a tegnapi nap folyamán publikusan is bejelentette, készülőben van a stúdió legújabb játéka. Egyelőre nem lehet tudni, hogy miben mesterkedik a Metal Gear atyja, a Konamival való szakítás után azonban egészen biztosak lehetünk benne, hogy vagy a Death Stranding kaphat majd folytatást, vagy egy teljesen új IP-ról lehet szó.

Érdemes hozzátenni, hogy a japánok közleményével kísértetiesen egybecsengett Ludvig Forssell legújabb bejelentése is. A Metal Gear Solid V: The Phantom Pain és a Death Stranding zeneszerzője elárulta, hogy egy vadiúj projekten dolgozik, a hír hallatán pedig a rajongók egyből felkapták a fejüket - volt, aki még magát Hideo Kojimát is felfedezni vélte a mellékelt fotón. Sajnos maga Forssell lőtte le később a teóriákat, nyíltan kijelentve, hogy a szóban forgó munkának semmi köze a Kojima Productionshöz.

49.
49.
A Fénybenjáró
Én nem vonom kétségbe Kojima hatását a játékiparra és véleményem szerint valóban egy zseni. A Metal Gear játékokkal örökre beírta magát a videojátékok történelmébe, rengeteg kreatív ötlete volt és olyan technológiai megoldások, amik úttörőek voltak akkoriban. Viszont ez a Death Stranding nagyon nem az én játékom... bejsmerem, hogy nem játszottam vele, csak olvastam róla és jópár videót megnéztem, de ez a csomagszállítgatás sok-sok órán keresztül egyszerűen érdektelen számomra. Azt elismerem, hogy valóban különleges játék, de nem jó értelemben. A világ látványos és a grafika is szép, de ezért én nem lennék képes pénzt kiadni. Ha ehhez terveznek második részt csinálni, akkor én szintén kihagyom.
48.
48.
Yanez
#44: Pont annyira ahogyan a filmek sem egyetlen ember érdeme, pedig mindig a rendezőket emelik ki. Miért? Mert ő diktálja a szabályokat. De persze valahol egyetértek. Egy focicsapat győzelme sem kizárólag az edző érdeme ugye, de a tehetséges játékosok nem biztos, hogy egyedül képesek lennének a bajnoki címre.
44.
44.
Nothing
#29: Ez igaz, a játékok rendkívül sikeresek voltak, de ez nyílván nem egyetlen ember érdeme - még ha ez az egyetlen ember ezt is akarja elhihetni a világgal.
41.
41.
Ooorky
#39: Lopakodós játékok már előtte is voltak pl. C64-en az eredeti Wolfenstein, de hivatalosan az első a Sega féle "005" 1981-ből (6 évvel az első Metal Gear előtt), de az első 3D-s is ismerős lehet itt néhány embernek (Thief).
39.
39.
adamsfamily
#17: Soha nem értettem,hogy mitől akkora nagy szám ez a pali.A Metal Gear-ek megalapozták anno a lopakodós játékokat,de utána nagyjából túl lett fújva ez az egész Kojima kultusz.Nekem a Metal Gear 5 is volt,ahol tetszett,de a játék minősége elég hullámzó volt és sokszor az volt az érzésem,mintha egy figyelem zavaros gyerek rendezte volna.Az egész MGS széria történetvezetése egy katyvasz.Van egy fő történet,de annyiszor elkalandozott és valószínűleg a több tucat filler küldetés annak az eredménye volt például a MGS 5-ben.Aztán a pénzt is megvonták tőle,mert látták,hogy az erőforrások beosztása nem igazán megy.
38.
38.
Chrysh
FedEx Sim: Revenge of the FedEx
37.
37.
godach
#4: Ennyi erővel akkor az ETS mi? (mielőtt nekem esel, nem játszom vele) pont azért, mert engem nem érdekel, hogy fel a pótot majd le a pótot. Ettől független, ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye :)
36.
36.
BockÚr
33.
33.
Extol
Azt hitték, hogy itt most aztán valami oltári nagy durrantás lesz, aztán kiderült h csak bef0sott valaki
31.
31.
momant
engem is péppé irritál a vélemény popkultúra. emberek próbálják egymás torkán letuszkolni valójában mi a jó, de általában h mi a szar. ez energetikailag szemét. szóval tök megértem akit ez felbsz. bemehetek a raza férfi ruházati részlegébe, és lefosozhatok mindent hangosan ( mert amugy a noi kenterbeveri ) csak egyreszt lehozom az eletrol azt is akinek tetszik masreszt helyette mast is csinalhatnek. a masik hogy meg kene kulonboztetni ha valami ujdonsaggal kapcsolatban alkotunk egy addig meg fel nem tart , mások szájából el nem hangzott meglátást, véleményt, attól a robot trubadúrkodástól , h 2 éve érlelt ugyanazon sittet kicirlulaljuk belsőnkből meghatározott időközönként. sosem fogom megérteni, h mások percepcióit miért akarjuk befolyásolni mert ez már nem jobb kéz nyújtása a ködben, hanem a balé feleslegesen számunkra ismert mezőkön. szóval igen megint beokadni , h egy muvesz marpedig szar, vagy h egy jatek igenis rossz , vagy jó, felesleges agyszenny es annak akinek jo erzese van amugy a temaban olykor kvara irritáló.
30.
30.
kerekHUN
A Ds nem való mindenkinek. Nekem nagyon bejött. Egységes a sztori a látvánnyal, meggyötör a továbbhaladásért. 50 óra alatt vittem végig, közben játszottam mással is, ha már elegem volt a küzdésből. Ez félig egy film, félig játék. De ha valaikenek az jött le, hogy ez arról szól, hogy egy kietlen világban A-ból B-be kell vinni dolgokat, akkor az tényleg nem érti. Nem baj ez, csak kimarad egy szép történetből, ami a befejezés után is ott motoszkál az emberben, és sokára felejti el. Mint egy jó Corma McCarthy vagy Updike könyv.
29.
29.
Yanez
#26: Lehet, hogy az ember az volt, de az MGS2 egy nagyon jó játék, az utána következő MGS3 pedig egy legenda, és az MGS4 is nagyot ütött!
25.
25.
ABorealis27
#21: "találtam róla egy jó videót. Egy 7 órás kis kritika."
"Még mindig nem játszottam vele, úgyhogy nem is dícsérem, vagy fikázom."

És mikor fogsz játszani vele, review gamer? Lol.

Igen, nagyon "szép" kritika. Biztos az tetszett, hogy egy bekezdésbe bele tudta sűríteni a "gyökér", " dedós", "retardált", "szar" jelzőket egy PS ex kapcsán :D.
(Vagy Oorkyval közösen írtad, újraegyesült már a két hasadt személyiség?)

Egyébként az "Átugorhatatlan érdektelen, unalmas párbeszédekkel" vélemény tökéletesen beárazza a kritikát. Addig olvastam.
Persze ízlések meg pofonok, de ez akkor is baromság.
Na jó, tudom én, hogy nem kellhet mindenkinek old school szamuráj dialógus meg Glengarry Glen Ross, mer' ma már Csak A Deadpool, az a kurvamenő, ahogy nyomja a vakert, nem? Ezt a Sakait meg a franc se érti.
24.
24.
Obi Wan Kenobi
#19: Azért, mert lehet hogy neked a játék nulla volt. Látod, nem fogadtad meg amit mondtam, lefordítom magam akkor. Annak, amit az ember mond 90 százaléka vélemény. Ez van. Ember vagy, mindent a saját szűrődön keresztül tudsz csak vizsgálni, és van ami annyira nem tetszik hogy véleményt se akarsz róla formálni mert SZÁMODRA egy nulla volt. Ezt tették ők is. Ha megnyugtat szerintem is egy felfújt marketing nulla a ds, a ghost pedig egy sokadik ow játék egy fokkal okébb harcrendszerrel. Más véleményére azt mondani hogy gyökérség akkora hülyeség mint ételeken vitatkozni.
21.
21.
#4: Szép kritika. Tsushima-nál sok első teszt is (amiket én láttam) említette, hogy nem a legnagyobb durranások a mechanikák benne és van olyan, ami először jópofa, de utána egy kezeden meg tudod számolni, hány ilyen jópofa dolgot ismételgethetsz a játék végéig. Még mindig nem játszottam vele, úgyhogy nem is dícsérem, vagy fikázom.

A Death Stranding meg a másik. Azért ott sem arról van szó, hogy egy osztatlan sikert aratott játékról beszélhetünk. Nagyon sokat agyaltam, hogy megvegyem-e, de akármikor belenéztem bármi játékmenetbe, mindig rájöttem, hogy nem veszem meg azért a 6-7 óráért, amit beletennék. Viszont találtam róla egy jó videót. Egy 7 órás kis kritika.

https://www.youtube.com/watch?v=zg2Y5rxlg-M&t=10855s&ab_channel=Whitelight
20.
20.
Falcon
Nagyon durván kiégtek már ezek az emberek hideo kojima és Kazunori Yamauchi fitalon a világot váltották meg de most csak megszégyenitik a saját veüket mi meg kapjuk a sok sz@rt én már 7 eve nyugdijaztam volna mind a kettőt
19.
19.
azureknight0715
Nem mondtam hogy nem lehet véleményed, de ha egyszer neked nem jött be mért kell nullának, szarnak mondani? Én sem mondom azt hogy a cod szar mert nem az én világom, és nagyon nem az én ízlésem a lövölde. Lehet normálisan is elmondani véleményt. Na itt nem ez történt és ez a gyökérség.
10.
10.
Obi Wan Kenobi
#9: Ezt a gyökérséget.. A legrosszabb érv a "csinálj jobbat", nem kell cseppet sem jobbat csinálnom valaminél, hogy lássam hogy szar. Ennyi erővel ha bárki kritizálni mer akármit, akkor elő lehet venni, hogy csinálj jobbat. Nem tetszik ahogy kinéz a kertem?? Csinálj jobbat! Nem tetszik a fiat multipla? Csinálj jobbat! Nem tetszik valamilyen épület? Csinálj jobbat, mert előtte véleményed se lehet.. Ennyi erővel addig ne tetsszen valami amíg nem csináltál jobbat.

De ha megfogadsz egy tippet: fogd fel lassan 30 évesen, hogy mennyire jelentéktelen számodra más véleménye, ugyanakkora senki mint én, te, vagy bárki más. Ha nem tetszik a véleménye akkor engedd el. Nem kell megvédeni, mert a te véleményed és ugyanakkora semmi mint az övé végeredményben.
9.
9.
azureknight0715
Ezt a gyökérséget amit itt műveltek. 2 remek játékra mondjátok hogy nulla. Nyomorékság ilyet mondani, csináljatok jobbat, ja hogy ti nem vagytok játéktervezők bocs... A death stranding és a ghostnak is egy nagyobb rajongói bázisa van ,én mindkét játékot imádtam. Most komolyan ez az a szint mikor a witcher 3-ra mondod azt hogy egy 0, mert fantasy rpg. Grat nektek ügyik vagytok!
8.
8.
Oistrakh01
A generáció egyik legjobb játéka.
6.
6.
DamonSan
A Death Strandingnél unalmasabb játékkal még életemben nem játszottam...
Én előrendeltem és alig vártam, hogy kijöjjön, de borzasztóan nagy csalódás volt, hogy kinézetileg egy ilyen zseniálisan megvalósított világot, hogy tudtak ennyire dögunalmassá tenni...
Személy szerint 5 pontot se adtam volna rá a 10-ből, mert egy játék lényege pont az, hogy élvezhető legyen. Az, hogy A-ból B pontba viszed a cuccokat egész végig...ez valóban egy vicc...
A kinézetén és a zenéjén kívül engem semmi nem fogott meg benne. Nem egyszer csukódott lefelé a szemem, miközben játszottam vele..:D Nem örülnék neki, ha folytatást kapna! És nevetségesnek tartom, hogy ekkora hype-ot kapott.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...