Folytatást kap a My Time at Portia

  • Írta: szlav
  • 2020. október 26.
  • Bejelentés
Link másolása
A My Time at Sandrock eredetileg a My Time at Portia kiegészítője lett volna, az új, vadnyugatias világ azonban akkorára nőtt, hogy a Pathea Games csapata végül úgy döntött, inkább egy teljesen önálló játékot gyúrnak belőle.

Ha kedvelitek az olyan békés farmépítő játékokat, mint a Harvest Moon, a Stardew Valley, vagy éppen az Animal Crossing, akkor valószínű, hogy találkoztatok már a Pathea Games alkotásával, a My Time at Portiával is. A 2018-ban megjelent játék egy kevés posztapokaliptikus misztikummal fűszerezte meg a jól bejáratott alapötletet, az eredmény pedig olyan remekül sikerült, hogy Pathea Games nekiállt egy jókora expanzió elkészítésének.

A fejlesztők azonban úgy belelendültek az ötletelésbe, hogy a kiegészítő végül egy teljesen önálló folytatás alakját vette fel. Ebből lett a My Time at Sandrock, amely a kanyonokkal és sivatagokkal tarkított terület mellett megszépült grafikát, rengeteg új játékelemet és egy jókora sztoriszálat is hozott magával.

A fenti bemutatóvideó alapján a játék már így is egészen ígéretesnek tűnik, a teljes verzió elkészültéig azonban még sok munka vár a fejlesztőkre. A játék korai változata 2021 márciusában kerül majd a nagyközönség elé, előtte azonban a fejlesztők egy 100 ezer dollárt megcélzó Kickstarter-kampánnyal kérnek segítséget a rajongóktól.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...