Az új Bond-filmmel is házaltak a streamingcégeknél

  • Írta: fojesz
  • 2020. október 26.
  • Cooltúra
Lapértesülések szerint a James Bond-filmek mögött álló MGM több streamingszolgáltatóval is tárgyalt arról, hogy a No Time to Die online debütálhasson, azonban elképesztő összeget kért az egyéves licencért.

A koronavírus-járvány miatt a filmiparnak is be kellett húzni a kéziféket, a stúdiók sorban halasztották el a blockbusterek premierjeit. Az új James Bond-film csúszásáról például elsők között döntött az MGM és a filmet forgalmazó Universal, nemrég ráadásul másodszorra is elnapolták a megjelenést: jelen állás szerint 2021. április 2-án számíthatunk a filmre.

Ezekben az időkben joggal merül fel a kérdés sokatokban: megéri várni a mozik teljes újranyitására, vagy érdemes inkább valamilyen streamingszolgáltatáson bemutatni a filmet? Elvégre az utóbbi lehetőséggel több nagy stúdió is kísérletezett, köztük a Disney, amely többféle üzleti modellt is kipróbált az elmúlt hónapokban.

Nos, ahogy a Bloomberg elsőként beszámolt róla, az MGM is elgondolkodott ezen, legalábbis a lap úgy tudja, hogy a stúdió a Netflixszel, az Apple-lel és az Amazonnal is tárgyalt arról, hogy átvehetnék az új Bond-mozit. A Variety mindezt azzal egészítette ki, hogy állítólag 600 millió dollárt kértek volna az egyéves licencdíjért (ami bődületes összeg ebben a műfajban), és arra is nyitottak lettek volna, hogy a Mulanhoz hasonlóan csak kikölcsönözni lehessen az alkotást.

A témában viszont nem született eddig megállapodás, és ahogy a Deadline írja, valószínűleg nem is fog. A licencdíjat még a szolgáltatók is sokallták, állítólag a 600 milliós összeg felénél többet egyikük sem lett volna hajlandó fizetni, ráadásul úgy hírlik, hogy végül maga Barbara Broccoli, a sorozat producere kaszálta el az ötletet, ami jól mutatja, hogy mennyire képlékeny tapogatózás volt az egész.

Az MGM-nek mindenesetre nagyon fájnak a csúszások, a stúdió már eddig is 50 millió dollárt bukott azon, hogy a film nem kerülhetett időben mozikba.

2.
hedzsooo
#1: Igaz, csak azota megvaltoztak a viszonyok... Szoval ha a jovo ev is hasonloan zajlik majd mint az idei, akkor lehet kenytelenek atgondolni azt, hogy mennyi profittal zarhatjak majd ezt a filmet, ha kozben az osszes tobbi megy mar kozben a streaming csatornakra...

Igy vagy ugy, a streaming szolgaltatasok korat eljuk mar, nem annyira ment mar ez a mozi 1ebkent sem az utobbi durvan 10 evben
1.
leviske
Az elmúlt két Bond film világszinten jelentősen 600 millió felett zárt a mozikban és a Casino Royale óta az összes ekörül az összeg körül hozott. Szóval, ha nem csak US licencekről beszélünk, akkor 600 millió tényleg nem sok.

Viszont érdekes, hogy - ha már a Universal a forgalmazó - nem a Peacock merült fel szolgáltatásként. Csak könnyebb lenne levezényelni házon belül, hogy mely országokban kell streaming.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...