Decemberben léphetünk be az Állatfarmra

  • Írta: gorien
  • 2020. november 3.
  • Megjelenés
Link másolása
A Reigns alkotóitól érkezik George Orwell Állatfarm: Tündérmese című örök érvényű regényének legújabb videojáték-adaptációja. Egy stílszerűen az amerikai elnökválasztásra időzített videóval árulták el a fejlesztők a megjelenési dátumot.

Még a nyáron mutatkozott be a Reigns-játékok mögött álló Nerial Orwell-adaptációja, az Orwell's Animal Farm. Ebben mi magunk vehetjük kézbe az Állatfarm regény eseményeinek menetét, amit az Assassin's Creed: Origins Bayekje, Abubakar Salim narrál majd. A történet adaptálásáért a Failbetter játékstúdió egyik kulcsfigurája, Emily Short felelt.

A Nerial leírása alapján a játék során döntenünk kell arról, kire miféle feladatot bízunk, hogy ellássuk élelemmel és megvédjük a farmot, ahol élünk. Emellett a helyi törvényekről és a propaganda tartalmáról is határozhatunk, hiszen honnan tudják meg az állatok, ha nem tőlünk, hogy minden állat egyenlő? Vagy egyesek egyenlőbbek?

Az Orwell's Animal Farm december 10-én jelenik meg PC-n és mobilokon.

8.
8.
csoki0619
#7: Időtálló mű, azok a problémák amikkel foglalkozik, ma is velünk élnek, és mellékesen megjegyzem 45-ben publikálták először hivatalosan!!!
7.
7.
csoki0619
#6: Nem szeretek mások korával érvelni, de sztem rád azért nem tett akkora hatást akkor, mert még túl fiatal vagy. Gondolom (báris reménykedek benne) még nagyba nyomod az iskolapadot, nem volt még igazi munkahelyed, nem annyira foglalkoztat még a politika sem. Ha foglalkoztat is, a korodból adódóan nem látsz még úgy a dolgok mögé.
Ne érts félre, nem ismerlek, az is lehet h többet láttál meg tapasztaltál már ennyi idősen, mint némelyik öreg, de hidd el ha azt mondom, ez a könyv egy nagyon időtálló
6.
6.
sloth
#4: olvastam mindkettőt, nem rettentett el. úgy látszik, nem elég hatásos:(
4.
4.
Goromi
#3: Mindenesetre ez meg az 1984 kellene kötelező olvasmány legyen, elrettentésként bizonyos eszmék irányába.
3.
3.
csoki0619
#2: Igazad van, rossz szóválasztás.
2.
2.
Goromi
#1: Kár hogy nem poén hanem történelem, és mindig megismétli önmagát.
1.
1.
csoki0619
Pont most olvastam a könyvet. Ajánlom mindenkinek, aki nem szeret olvasni, annak is, mert nem egy vastag könyv. Úgy érteni fogjátok a poént is a cikk végén. :-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...