Egyelőre anyagi bukta a Marvel's Avengers

  • Írta: fojesz
  • 2020. november 26.
  • Biznisz
Link másolása
A Square Enix elnöke megerősítette, hogy a Marvel's Avengers még nem hozta vissza a fejlesztési költségeit, amit a vártnál rosszabb eladásokkal és a drága marketingkampánnyal magyarázott.

Azt hinné az ember, hogy a Marvellel manapság bármit el lehet adni, a jelek szerint azonban a nem túl jó fogadtatásban részesült Marvel's Avengers túl nagy vállalásnak bizonyult a Square Enix számára. Már a kiadó legutóbbi pénzügyi helyzetjelentése is azt sejtette, hogy a játék erősen lefelé húzta a cég számait, a minap pedig Yosuke Matsuda elnök konkrétan megerősítette, hogy az Avengers egyelőre anyagi bukta.

A számítások szerint a játék 67 millió dolláros mínuszt hozott össze a Square Enixnek az elmúlt negyedévben, ami Matsuda elmondása alapján azzal magyarázható, hogy a vártnál gyengébben teljesített a kasszáknál az anyag, ráadásul intenzív marketingkampányt kellett folytatniuk a megjelenéskor. A Marvel's Avengers így még a fejlesztési költségét sem hozta vissza, ugyanakkor az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a helyzet még javulhat, és reményeik szerint az új tartalmak adagolásával fog is.

Korábbi becslések szerint egyébként a játék 40 százalékkal múlta alul az eredeti eladási terveket, és mintegy 100 millió dollárba került a fejlesztése.

27.
27.
hedzsooo
#14: Na az az Anthem is azert szerencsere megkapta a jatekosoktol azt amit erdemelt, ha mar a szagerto kritikusoktol nem is...
24.
24.
delphijos
#23: fejlődés -> fejlövés
23.
23.
delphijos
Szerintem a Division nem olyan rossz. Sokan fps-ként kezelték, az se tett jót a megítélésének. Egy fejlődés nem volt feltétlen instant kill, sok ember nem tudta megemészteni ezt. Nem az évszázad játéka, de nem volt rossz. Co-op-ban meg még szórakoztatóbb.
22.
22.
leviske
Mondanám, hogy mennyivel jobban jártak volna egy új Deus Ex résszel, de a Mankind Divided sem lett egy nagy siker.

Azt mindenesetre remélem, hogy helyes következtetéseket vonnak majd le ebből a helyzetből. Hagyni kéne időt a single player stúdiókat csinálni amit jól tudnak és nem erőltetni a season pass, meg a live service szerű marhaságokat.
21.
21.
Marcus88
#17: Ajuk még hozzá az Anthemet!
Már 1999 forintért dobálják.
16.
16.
simi
ha valaki van annyira rossz szándékú mint én, ajánlom, hogy nézzen fel a steamcharts-ra, a steam ugyanis kiadja a játékosszámait, ebben a pillanatban 849 ember játssza az avengers-t steamen, rendkívül szórakoztató összehasonlítani random játékokkal,

jelen pillanatban olyan illusztris játékok verik az avengers-t játékosok számában, mint a "Football manager 2017" "Oblivion" "Super animal royale" "Organ biker"

még nem hallotál az organ biker-ről? hogy-hogy, hiszen több aktív játékosa van mint az avengersnek, csak a gamekapocs próbálja elnémítani a játékot
14.
14.
kryszisz
#12: Jó b@szki te mit nem vársz?:D

Amúgy elég durva, hogy 3 nagymúltú fejlesztőcég/kiadó is belebukott ebbe a life service modellbe az elmúlt években (Bethesda, BioWare, most meg a Crystal Dynamics). Lehet szidni a Ubisoftot orrvérzésig, mert az főleg itt GK-n nagyon menő, de azért a Division mindkét része (de különösen az első) egy decens, hovatovább jó játék a műfaján belül, amelyekkell hosszú ideig el lehet lenni, ha valaki fogékony erre a looter-shooter dologra. Arra mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy végül mit hoznak ki az Anthemből, mert a koncepció amúgy tetszik. Ennek meg szerintem egy simán egyjátékos mókának kellett volna lennie, mindenki jobban járt volna.
12.
12.
crytek
Remélhetőleg emiatt előbb lesz game passba vagy bundlezva, várom!
11.
11.
hedzsooo
#8: Nem csak itt, a "kritikusok" külföldön is magasztalták, így persze aztán itthon is hasonlóan jó értékeléseket kapott
9.
9.
Aanash
Èn nem játszottam a játèkkal, de tènyleg nagyon rossznak kell lennie ahhoz, hogy bukjon, főleg úgy, hogy az egekben van jelenleg a marvel univerzum.
8.
8.
delphijos
Ez itt amúgy 7 pontot kapott. ;)
6.
6.
hedzsooo
Helyes, legkozelebb hatha nem ilyen szutykot akarnak rasozni a jatekosokra a jol bejaratott szuperhos nevekkel, ennyi...
5.
5.
Nate Hope
Nagyon sajnálom ezt a játékot, a Square Enix rettenetesen elbaltázta ezt az egészet, pedig, ha van téma, amiben leledzik elég potenciál manapság, az pont a szuperhősöké.
4.
4.
Kész szerencse, hogy egy csip-csup Tomb Raider, vagy Deus Ex helyett ilyen maximális minőségű divatos sikertermékeket kapunk - a mi nagy igényünk és a búsás haszon miatt.

Munkatársamnak az 5 éves kisfia mindig a pókembert tolja PS-en, aztán megjelenés előtt egy évvel már oda volt ezért az Avengers-ért, hogy kell neki. Megkapta, játszott vele kétszer-háromszor, most meg le sem fossa, mert még neki sem tetszik a játék :)
2.
2.
Chase
Ha sikerült volna kiadni a phase 3 vége környékén, szerintem jobban jártak volna.
Habár a foscsomó az több milliós marketing ellenére is foscsomó marad, hiába próbálják meg brownie-nak eladni, nem nyelem le :D
Szvsz még az Anthem is jobban sikerült, de elfogult vagyok.
1.
1.
Unknown
Na nehogy azt váriák el azután hogy kiadtak egy unamlas tucat játékot hogy kasszasiker lesz :D nem győz az ember ámulni a játékipat mai állapotán :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...