Új megjelenési dátumot kapott a Cris Tales

  • Írta: gorien
  • 2021. február 1.
  • Megjelenés
Link másolása
A Cris Tales az előzetes tervekkel ellentétben mégsem jelent meg tavaly, a halasztás bejelentésekor pedig nem konkretizálták a fejlesztők, hogy mikorra várhatjuk helyette a játékot. Ezt az elmaradást most egy új előzetessel pótolták.

A Dreams Uncorporated és a SYCK műhelyében készülő Cris Tales eredetileg tavaly év végén már megjelent volna, de a fejlesztők végül (többek közt a demóra érkező nagy mennyiségű visszajelzés miatt is) úgy döntöttek, hogy elhalasztják a debütálást. Új dátumot akkor nem kaptunk, de most pótolták, és egy kis előzetessel is emlékeztettek minket, hogy miről fog szólni a játék.

A klasszikus JRPG-kből ihletet merítő alkotásban Crisbellt irányítjuk, aki egy frissen erejére ébredt időmágus. Sok ideje azonban nincsen kitapasztalnia ezt, Crystallis négy királyságát ugyanis három idősíkon is pusztulás fenyegeti, ezért a szövetségeseivel útra kel, hogy megvédje a világot.

A Cris Talest idén júliustól kezdve játszhatjuk PC-n, Nintendo Switchen, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön, Xbox One-on és Series X/S-en, valamint Stadián is.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...