Disco Elysium - mit tartogat a The Final Cut?

  • Írta: szlav
  • 2021. február 8.
  • Letöltés
A Disco Elysiumért felelős ZA/UM korábban már elárulta, hogy idén elhozzák a bizarr szerepjátékuk konzolokra is megjelenő bővített kiadását, most pedig azt is megtudhattuk, hogy mit kapunk majd a pénzünkért.

Az elmúlt évek egyik legnagyszerűbb és legfurcsább szerepjátéka hamarosan ellátogat a nagyobb konzolokra is, mégpedig a The Final Cut alcímmel futó bővített kiadásban. Azt már eddig is tudhattuk, hogy a számos javítást és újdonságot tartogató verzióra ingyenesen frissíthetnek azok, akik korábban már megvásárolták a játékot, most pedig még több részletet árultak el arról, hogy mit is hoz magával a csomag.

A The Final Cut négy új mellékküldetést ígér, melyek a játék négy fő politikai ideológiája köré épülnek. Az itt fellelhető újdonságok, melyeket a fejlesztők eredetileg is a játék részeként képzeltek el, nem befolyásolják különösebben a fő történetszál végkimenetelét, de bemutatnak új karaktereket, hoznak magukkal új tárgyakat, és permanensen befolyásolhatják a világ egy részét vagy akár a felhasználói felületet is.

A bővített kiadásban egyébként számos új részlettel lesz gazdagabb a Disco Elysium világa, beleértve az új animációkat, hangokat, fényeffekteket és karakterportrékat is. Ami viszont ennél is fontosabb: a szinkroncsapat éjt nappallá téve dolgozott azon, hogy a játék összes írott szövege megkapja a hangalámondását, hiszen eddig gyakran csak a kulcsmondatokat olvasták fel a színészek. Ez egy ehhez hasonló, dialógusoktól (és belső monológoktól) hemzsegő játéknál több mint egymillió új szó rögzítését jelenti.

Pontos premierdátumot nem kaptunk, de a Disco Elysium: The Final Cut várhatóan márciusban érkezik PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Stadiára és iOS-re, a nyár folyamán pedig Xbox-konzolokra.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...