Frissítve: Új platformokra tart a Tony Hawk-kollekció

  • Írta: fojesz
  • 2021. február 23.
  • Pletyka
Noha hivatalos megerősítés még nem érkezett a témában, egy össznépi Twitter-buli alapján jó esély van rá, hogy hamarosan Nintendo Switchre is megjelenhet a Tony Hawk's Pro Skater 1 + 2.

A Tony Hawk's Pro Skater-sorozat első két részét magába foglaló remake-gyűjtemény remekül sikerült, azonban csak a PC-, a PlayStation 4- és az Xbox One-tulajdonosok örülhettek neki. Ismerjük azonban az Activisiont: a kiadó előszeretettel nyit más platformok irányába is, és könnyen lehet, hogy a Tony Hawk-kollekció esetében sem kell már sokat várnunk erre.

Erről árulkodik legalábbis az a Twitter-buli, aminek a minap lehettünk szemtanúi: először maga Tony Hawk pendítette meg, hogy a Crash 4-hez hasonlóan a Tony Hawk's Pro Skater 1 + 2 is átköltözhetne más platformokra, amire nem csak a Crash Bandicoot-sorozat hivatalos Twitter-fiókja, hanem az Activision, sőt a Nintendo of America is ráfűzött - ez pedig minimum egy Switch-portot előrevetít nekünk.

Persze túlzás lenne mindezt hivatalos megerősítésnek venni, és az is igaz, hogy a nagy cégek Twitter-oldalait üzemeltető munkatársak előszeretettel bohóckodnak némi plusz elérésért, de azért arra jellemzően ügyelnek, hogy ne vezessék félre a követőiket. Az is a találgatások mellett szól, hogy az üzenetváltások viszonylag gyorsan lezajlottak, így inkább tűnik irányított teaserkampánynak a sztori, mint rögtönzött viccelődésnek.

Jelentkezünk, amint tudunk fejleménnyel szolgálni!

Update! Délután az Activision hivatalosan is megerősítette a dolgot: eszerint március 26-án PS5-re és Xbox Series X/S-re is megjelenik Tony Hawk's Pro Skater 1+2, és még idén megkapjuk a Nintendo Switch-változatot is.

Habár a PS4- és az Xbox One-kiadások tulajdonosai frissíthetnek majd a next-gen verzióra, a rossz hír azt, hogy ezt csak akkor tehetik meg ingyen, ha a Digital Deluxe Editiont vásárolták meg - a standard kiadással 10 dollárba fáj az upgrade. A mentések is továbbvihetők, ez alól egyedül a PlayStation 4-verzió Create a Park-kreálmányai jelentenek kivételt.

Ami a next-gen átiratokat illeti, ezek 4K-ban és 60 fps-sel, vagy 1080p-ben és 120 fps-sel futtathatók - az Xbox Series S-es játéknál ez 1440p-t jelent natívan, amit utólag skáláz 4K-ra a játék.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...