Újabb játékok támogatják a DLSS technológiát

  • Írta: Baloo
  • 2021. február 26.
  • Hardver
Link másolása
A megfelelő hardver kíséretében most már a Mount & Blade II: Bannerlord és a Nioh 2 PC-s változatát is játszhatjuk a DLSS technológiát bekapcsolva, aminek a jótékony hatása, hogy minimális képminőség-romlás mellett jelentősen megugrik a framerate.

Az NVIDIA RTX 2000-es, valamint 3000-es videokártyaszériájának az egyik legkedveltebb lehetősége a DLSS vonalsimítási eljárás, aminek a bekapcsolásával akár 50 százalékos gyorsulást is el tudunk érni a támogatott játékokban - ráadásul mindezt elenyésző felbontásromlás mellett.

Ezt a modern kori fekete mágiát - ismertebb nevén a gépi tanuláson és mesterséges intelligencián alapuló DLSS technológiát - támogatja immáron a Nioh 2, illetve a Mount & Blade II: Bannerlord is. A végeredmény pedig magáért beszél a felvételeken:

Örömteli látni, hogy a DLSS-nek köszönhetően egyes videokártyák jóval a saját súlycsoportjuk felett is állják a sarat, pontosan ezért kíváncsian várjuk, hogy mit lép válaszul a konkurens AMD, akik szintén dolgoznak egy hasonló megoldáson. Remélhetőleg március 3-án, az új RX 6000-es kártya leleplezésénél ismét hallunk majd a FidelityFX Super Resolutionról.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...