Remek rajtot vett a Crash Bandicoot: On the Run!

  • Írta: fojesz
  • 2021. március 28.
  • Biznisz
Csütörtök óta érhető el a Crash Bandicoot-sorozat mobilos mellékága, az On the Run! Az elemzők becslései szerint a free-to-play játék remek rajtot vett, igaz, a szintén házon belüli Call of Duty: Mobile-nak nem lehet kihívója.

Március 25-én jelent meg az iOS-es és az androidos eszközökre a King fejlesztésében készült free-to-play endless runner, a Crash Bandicoot: On the Run!, amelyet a megjelenése óta 8,1 millió alkalommal töltöttek le, míg a március 23-i korai hozzáféréssel számolva már 11,4 millió letöltésnél jár a játék. Erről az Eurogamer számolt be még pénteken a Sensor Tower adatai alapján.

A sorozat mobilos mellékága tehát remek rajtot vett, viszonyításképpen érdemes megemlíteni, hogy a szintén házon belüli Candy Crush Friends Saga 1,4 millió letöltést hozott össze mindössze a megjelenése napján. Nem a Crash azonban az Activision-féle mobiljátékok koronázatlan királya: a Call of Duty: Mobile 18,1 millió letöltést tudhatott maga mögött az első napon, vagyis alaposan feladta a leckét a trónkövetelőknek.

2.
Turley
#1: Nekem gond nélkül futott
1.
Neotechtr
Mindeközben a Crash 4 offline singleplayer játék játszhatatlan volt tegnap, miután az online szerverre nem lehetett bejelentkezni...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...